Hogyan lehet egy osztály kisiskolásnak elmondani, hogy a telefonozással eltöltött idő káros a mentális és kognitív fejlődésükre, ezért az eszközt 14 éves korukig nem használhatják? A Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológus által elindított, Várj a telefonnal mozgalom alternatív megoldást kínálna a gyerekek és a kamaszok képernyőidejének csökkentésére. Az okostelefonok fiatalok önképére és érzelem-szabályozására gyakorolt negatív hatásai már elérték a döntéshozók ingerküszöbét is. Ausztráliában a kormány betiltotta a 14 év alattiak közösségimédia-használatát, Magyarországon pedig a gyerekek nem használhatják a telefonjaikat tanítási idő alatt. Ugyanakkor a pszichológus szerint a gyerekek digitális eszközhasználatával kapcsolatos valódi javulást a kisközösségekben lehet elérni. Jantek Gyöngyvért a tavaly novemberben elindított mozgalom tevékenységéről és eddigi eredményeiről kérdeztük.

Mi a célja a „Várj a Telefonnal!” kezdeményezésnek, honnan indult és mi inspirálta?

Tavaly augusztusban néhány szülő megkeresett, hogy láttak egy ehhez hasonló amerikai mozgalmat, a waituntil8th-et. Szerették volna, ha ez Magyarországon is meghonosul, így én mint szakember néhány pszichológussal és szülővel együtt elkezdtem megszervezni a mozgalmat. A Várj a telefonnal kezdeményezés alapja, hogy hiszünk abban, hogy a mikroközösségekben lehet hatékonyan változást elérni: a kulcs a szülők összefogása, és nem pusztán a felülről jövő tiltás. Az a gyerek, akinek a szülei nem vesznek telefont, könnyen kívülállónak érezheti magát a többi, telefonnal rendelkező gyerekkel szemben. Így abból indultunk ki, hogy ha egy osztályközösségben a szülők meg tudnak állapodni egymással, hogy 12 vagy 14 éves kor előtt a gyereknek nem vesznek saját okostelefont, akkor kialakulhat egy olyan közösségi védelem és mikrokultúra, amiben mindenki otthonosan érzi magát.

Ehhez az oldalunkra teszünk fel érveket, hogy miért érdemes legalább tíz, de ha lehet, akkor inkább 12-14 éves korig várni azzal, hogy a gyereknek saját okos eszköze legyen. Ehhez van egy letölthető megállapodás is, amit minden érdeklődő szülő bevihet a saját iskolájába, óvodájába vagy közösségébe. Bár ez a szerződés szimbolikus dokumentum, amikor bevittem a saját gyerekem osztályába, mindenki aláírta. Emellett a Pisztrángok, szevasztok! című könyvem alapján olyan komplex iskolai prevenciós programon dolgozunk éppen, ami 6 és 12 éves kor közöttiek érettségi szintjének megfelelően játékos feladatokkal foglalkozik a testképpel, a cyberbullyinggal és az okoseszköz-használattal. Ha a szülők és az iskola nem csak tilt, hanem összefog és segít feldolgozni a nehéz témákat, sok probléma megelőzhetővé válhat.

Jó módszernek tartja a képernyőidő csökkentésére, hogy Magyarországon a gyerekek nem használhatnak okostelefont az iskolákban?

Szerintem jó módszer, de a bevezetés drasztikusságával, illetve azzal, hogy ezt nem előzték meg beszélgetések és előkészítések, nem értek egyet. Ugyanakkor egyre több európai országban – Hollandiában, Belgiumban, Görögországban, Olaszországban, illetve egyes finn, dán és svéd régiókban – is elkezdték bevezetni az offline iskolarendszert, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az okoseszközök hiánya segíti a figyelmet és a koncentrációt. Egyre láthatóbbá válik az a trend, hogy a hagyományos offline tanítási módszerekhez térnek vissza azok az országok is, amik korábban élen jártak a modern technológiai eszközök alkalmazásában. Különösen Svédország esetében látványos ez a fordulat: az oktatáspolitika nyíltan kimondta, hogy az alsó tagozatokban csökkenteni kell a képernyőhasználatot, és vissza kell térni a nyomtatott tankönyvekhez, illetve az alapkompetenciák hagyományos fejlesztéséhez. Ezt a szisztémát általános iskolákban jónak tartom, mert egy 7-8 éves gyereknek valóban nincs szüksége az okostelefonjára tanítási órán, de gimnáziumban ebben a formában már nehezebb megbirkózni az okoseszközökkel.

Milyen külföldi példák vannak a kezdeményezés elindítói előtt?

Jonathan Haidt, a Szorongó nemzedék (Anxious Generation) című könyv szerzője több kutatást foglal össze azzal kapcsolatban, hogy az okoseszköz-használat hogyan hat a gyerekek fejlődésére, alvására, figyelmére és kognitív képességeire. Haidt és munkacsoportja azt javasolja, hogy a 14 éves kor legyen a vízválasztó: addig a gyerekek használjanak inkább okosórát, butatelefont, vagy olyan okostelefont, ami nem tud mindent. Haidt az egyik szószólója annak, hogy a közösségi médiahasználat korhatárát vigyék feljebb, és láthatóan ezt egyre több országban próbálják is meghonosítani.

Most már olyan szisztematikus metaanalízisek is vannak, amik valóban az óvatosság irányában mozdítják el a szülőket az okoseszközök kapcsán, de sokáig nem lehetett világosan látni, hogy ez az elővigyázatosság a szülők és a szakemberek által keltett morális pánik, vagy ezek az eszközök valóban negatívan hatnak a gyerekek fejlődésére. Egy nagy elemszámú kutatás 10 500 gyereket vizsgált 21 amerikai államban, és arra a következtetésre jutott, hogy azoknak a gyerekeknek, akik 12 évesen kaptak okostelefont, több mint 60 százalékkal nagyobb eséllyel romlott az alvásminősége, és 40 százalékkal nőtt a túlsúlyra való hajlamuk azokhoz képest, akik csak 13 éves koruk után jutottak saját okoseszközhöz.

Tapasztalati szerint a okoseszköz-használattal és a közösségimédia-függőséggel kapcsolatos kutatások elterjedése miatt több szülő érzi ennek a trendnek a súlyát?

Szerintem egy réteg eddig is nyitott volt ezekre az eredményekre, csak nehezen találtuk meg az eszközöket: hogyan tudom kivonni a gyerekemet ebből a trendből, ha mindenki csinálja? Emiatt elindul egy negatív spirál, hiszen senki nem akarja, hogy a gyereke hátrányba kerüljön akár szociálisan, akár baráti kapcsolatok terén. Amit mi képviselünk, az ennek a helyzetnek az élét venné el. Emellett mi nem azt mondjuk, hogy egy gyerek soha ne játsszon például Minecrafttal, vagy egyáltalán ne legyen digitális élete. Ugyanakkor klinikai szakpszichológusként és négygyerekes anyaként azt látom, hogy a saját okoseszköz nagyon nagy vízválasztó.

Klinikai szakpszichológusként szembesült olyan esetekkel, amikor a túlzott telefon- vagy közösségimédia-használat személyiségfejlődésbeli vagy mentális problémát okozott a gyerekeknél?

Igen, a gyakorlati tapasztalatok is ezt mutatják, de még fontosabbak azok a kutatások, amelyek szerint a függőségbe hajló túlzott képernyőhasználat nagyon komolyan növeli a gyerekek szorongását, rontja a testükkel és az életükkel való elégedettséget, károsan hat a figyelmi funkciókra, az alvásminőségre és a társas kapcsolatokra is. Ha egy gyerek eleve szorong, vagy családi kapcsolati problémája van, és kvázi belemenekül az online jelenlétbe, az tovább súlyosbíthatja a mentális problémáit. Az okoseszköz-használattal és a gyerekek érzelemszabályozási kapacitásával kapcsolatban is érdekes kutatások születtek: azok a kisgyerekek, akiknek a képernyő válik az érzelemszabályozó eszközévé, kevésbé tudják jól kezelni saját impulzusaikat és érzéseiket.

Az egyéni praxisokban is látjuk, hogy egy-egy depressziós kamasznál – nem feltétlenül oki problémaként – megjelenhet súlyosbító faktorként a túlzott képernyőhasználat, a cyberbullying és az ijesztő vagy pornográf tartalmakkal való találkozás is. Magyarországon a gyerekek körülbelül 9-11 éves koruk között kapnak okostelefont, és az NMHH 2023-as, 80 fős elemszámú kutatása szerint az alsó tagozatos korosztály naponta 4 órát tölt képernyő előtt. Ráadásul az EU Kids Survey 2020-as felmérése szerint 19 uniós tagállamban a 9-11 évesek 1 óra 54 percet, a 12-14 évesek 3 óra 12 percet, a 15-16 évesek 3 óra 49 percet töltöttek átlagosan képernyő előtt.

Terveznek civil szervezetként működni később, és pszichológiai szolgáltatást is nyújtani, illetve vannak-e, vagy lesznek-e együttműködéseik oktatási intézményekkel?

Abszolút nyitottak vagyunk erre, de ez mind kapacitás és erőforrás kérdése. Nekünk nagyon fontos volt, hogy ne kapcsolódjunk semmilyen politikai mozgalomhoz, ezért egyelőre önként, saját erőforrásokból, a szabadidőnkben végezzük ezt a munkát. Ettől függetlenül egyáltalán nem zárkózunk el az elől, hogy a kezdeményezésünk kinője magát. Hívnak bennünket iskolákba is, és nyilván szívesen megyünk: az a célunk, hogy egyfajta szubkultúra-teremtés katalizátorai és támogatói legyünk. Több iskolában is előadtam már, de pont a demokratizálás lenne a lényeg, hogy bármelyik szülő, akinek szimpatikus ez a kezdeményezés, elvihesse a saját közösségébe az általunk biztosított anyagokat és érveket.

Mi lenne az elfogadható eredmény?

Már azt is sikernek tartom, ha Magyarországon csak egyetlen olyan osztály lesz a kezdeményezésünk hatására, ahol 25-30 gyerek 14 évet nyer az offline világban, és képes könnyebben kapcsolódni a saját testéhez, érzéseihez és a társaihoz. Örülnénk, ha nem ritkaságnak számítana az a kamasz, aki a buszon olvas vagy bámul ki az ablakon, vagy az a szülő, aki nem ad mobilt az óvodás gyereke kezébe az étteremben, hogy csendben kibírja a várakozást.

Forrás