Az evolúcióbiológia egyik alaptézisét kérdőjelezi meg a szaksajtóban koala-paradoxon címszó alatt tárgyalt populációgenetikai jelenség. A Phys.org ismertetője szerint a The Conversation oldalán a napokban megjelent ausztrál kutatási eredmények fényében érdemes átgondolni és kiegészíteni a természetvédelmi sorvezetők vonatkozó részeit. Közelebbről azt a tételt, amely szerint minél alacsonyabb egy faj populációjának genetikai sokfélesége, annál nagyobb a meredek egyedszámcsökkenés és végül az elkerülhetetlen összeomlás kockázata. És fordítva: a stabilan magas genetikai diverzitás a populáció ellenálló- és túlélőképességét is garantálja.

Az ausztrál kutatók több tucat kevésbé vagy jelentősebben veszélyeztetett élőhely koaláitól (Phascolarctos cinereus) vett DNS-minták elemzésével rekonstruálták az adott állomány történetét, majd azt vizsgálták, hogy a különböző genetikai variánsok miként reagálnak a populáció átmeneti vagy tartós csökkenésére, összeomlására, illetve felépülésére. Kiderült, hogy a nagyobb genetikai diverzitású koala-populációk, különösen az észak-ausztráliaiak, hajlamosabbak voltak hordozni a károsabb variánsokat, ráadásul csökkenő populációméretet is mutattak. Ezzel szemben azok a populációk, amelyek súlyos történelmi összeomlásokon mentek keresztül, de a vizsgálat idején már növekedtek, a genetikai felépülés jeleit mutatták.

A kutatók szerint ez egyáltalán nem az jelenti, hogy a populáció szintű összeomlások ne volnának veszélyesek, és többnyire visszafordíthatatlanok, de korántsem vezetnek egyértelműen evolúciós zsákutcába. Egy genetikai egészség ugyanis egyáltalán nem stabil jellemzője a populációknak. Szerintük a koala-paradoxon kulcsa az, hogy miként reagál a DNS-állomány a populációk gyors növekedésére. Szerintük általánosságban elmondható, hogy amikor a populációk terjeszkednek, a rekombináció (a genetikai anyag generációnkénti átrendeződése) új genetikai kombinációkat terjeszt el a populációban. Ez felbontja az öröklött DNS-blokkokat, és új genetikai variációkat generál. Ez viszont növelheti a populáció alkalmazkodóképességét, lehetővé téve a számok gyorsabb növekedését, mint amit a hagyományos genetikai indikátorok sugallnának.

A koaláknál ez a folyamat jól látható. Ahogy a populációk terjeszkednek, a gének új módon keverednek és illeszkednek, új genetikai variációkat hozva létre, csakhogy a hagyományos genetikai indikátorok nem mindegyike érzékeli ezeket a változásokat. „A diverzitás genetikai indikátorai elmaradhatnak a populáció valódi egészségi állapotától, és néha félrevezethetik a természetvédelmi értékeléseket. Egy populáció genetikailag megfogyatkozottnak tűnhet, ha csak ezekre az indikátorokra támaszkodunk, még akkor is, ha a diverzitása csendben újjáépül. Ezzel szemben egy populáció genetikailag egészségesnek tűnhet, miközben a populáció mérete valójában instabillá válik, ami idővel veszélyezteti ezt a diverzitást” – fogalmaznak a kutatók, akik szerint a koala-paradoxon feloldása sokkal szélesebb körű természetvédelmi tanulságok levonására ösztönözheti a tudományterület művelőit.

Forrás