Az elmúlt három évben Izrael jelentősen javította stratégiai pozíciót a Közel-Keleten.

• A Hamász meggyengítésével és a Donald Trump-féle béketervben célul tűzött leszerelésével gázai fenyegetettsége jelentősen csökkent.
• A Hezbollah ellen intézett támadások mérsékelték Izrael fenyegetettségét Libanon felől, és történelmi mélypontra taszították az Irán által pénzelt terrorszervezetet.
• Júdea és Szamária szoros katonai kontrollja lehetővé tette, hogy a 2023. október 7-eihez hasonló terrorakcióra ezekről a területekről kiindulva nem kerülhetett sor.
• A szíriai események és Bassár el-Aszad elnök eltávolítása nyomán Izrael a Golán-fennsíkról kiindulva képes volt új, stratégiai pozíciókat létrehozni az ország déli részén (különös tekintettel a kiemelten fontos Hermon-hegyre).
• Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság által végrehajtott 2025. májusi légicsapások a jemeni fronton gyengítették az Izraellel szemben rendre támadásokat indító húszikat.
• Az Iránnal vívott, az USA beavatkozását is eredményező tizenkét napos háború szintén Irán gyengeségeire mutatott rá, az utóbbi hónapokban kibontakozó tüntetéssorozat, valamint az Egyesült Államokkal közösen megindított támadás, a legfelsőbb vezető kiiktatása pedig történelmi kihívást intéz az iszlamista rezsimmel szemben.

A katonai sikerekkel párhuzamosan a Benjamin Netanjahu vezette Likud képes volt visszaszerezni elillanni látszó támogatottságát, és a miniszterelnök személyes megítélésén is sokat javított a folyamatos háborús helyzetben való helytállás.

A katonai sikerek fonákját Izrael történelmi mértékben romló nemzetközi megítélése jelenti.

A háború az október 7-i terrorcselekményt követő megindítása nyomán az ország szimpátiaindexe az európai országokban drámaian bezuhant, még az Izraellel az utóbbi évtizedekben szimpatizáló Németországban is. Bár a YouGov által megkérdezettek többsége nem vonta kétségbe a katonai válasz jogosságát, a válaszlépések vélt aránytalansága és a civil áldozatok magas száma kritika tárgyát képezte és képezi a mai napig. Különösen aggasztó a közvélemény korcsoportok szerinti megoszlása, mivel a fiatalabb korosztály jóval negatívabb képet fest a zsidó államról, mint az 50 év felettiek. A Focaldata 2024-es közvélemény-kutatása alapján a megkérdezett 18 és 24 év közti brit fiatalok több mint fele egyetértett azzal az állítással, mely szerint Izrael államának nem is kellene léteznie.

Különösen aggasztó az Izraellel leginkább szimpatizáló amerikai polgárok véleményének változása. Amellett, hogy a konfliktusban Izraelt támogatók aránya is csökkent a háború előrehaladtával, azoknak az aránya, akik szerint Izrael szándékosan támadja a civil lakosságot, közel megduplázódott 2023 decembere és 2025 szeptembere között.

Izrael megítélése a hagyományosan támogató republikánus szavazók körében is romlott,

különös tekintettel a külpolitikai beavatkozásokkal szemben kritikus „America First”-táborra, az egyik leghíresebb alt-right véleményformáló, Tucker Carlson Izrael-ellenes kirohanásai is ezt jelzik.

Bár Donald Trump az Egyesült Államok történetének egyik leginkább Izrael-barát elnöke (gondoljunk csak az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezésére, a Golán-fennsík annektálásnak elismerésére vagy épp Trump gázai háborúval kapcsolatos állásfoglalásaira), a zsidó állam nyugati szövetségi rendszerbe való beágyazottsága könnyen megkérdőjeleződhet, akár egy progresszív demokrata, akár egy America First-republikánus utód hivatalba lépése esetén. Emellett a Nemzetközi Büntetőbíróság Netanjahu ellen kiadott elfogatóparancsa nem pusztán a miniszterelnök politikai, de a fizikai mozgásterét is beszűkíti – a tagállamok ugyanis kötelesek (lennének) letartóztatni az izraeli kormányfőt, amennyiben belép országuk területére.

Izrael katonai erejét és közel-keleti pozíciót látva nem kétséges, hogy az ország képes a hosszú távú és hatékony önvédelemre, azonban könnyen előfordulhat, hogy a jövőben ez sokkal inkább a nyugati szövetségesek ellenében, semmint az ő támogatásukkal valósul meg.

Belpolitikai vetületek

A háború a kedvezőtlen nemzetközi fogadtatáson túl a belpolitikában is nagy hullámokat vert. A Hamász terrortámadása alapjaiban kérdőjelezte meg a kormány biztonságpolitikai kompetenciájába vetett közbizalmat. A háború folytatása és a totális győzelem mellett érvelő Netanjahu-koalíció összetűzésbe került az izraeli társadalom azon szeletével, mely mielőbbi tűzszünetet követelt a még a Hamász kezén lévő túszok mielőbbi szabadon engedéséért cserébe. Bár a májusban elindított katonai offenzíva és az Egyesült Államokkal koordinált intenzív nyomásgyakorlás végül elvezetett a Trump által mediált októberi tűzszünethez és a túszok szabadon engedéséhez, továbbra is közkeletű vélemény, hogy Netanjahu a saját politikai érdekeit követve, nem pedig katonai-stratégiai okokból foglalt állást a háború folytatása és elnyújtása mellett.

Tény és való, hogy Izrael érdemi gázai fenyegetettsége az elmúlt években gyakorlatilag megszűnt, a Hamász súlyos katonai és emberáldozatokat szenvedett el, a jelenleg is érvényben lévő békemegállapodás pedig kilátásba helyezte a terrorszervezet leszerelését és Gáza teljes pacifikálását. Ezzel együtt

a Hamász teljes megsemmisítése sikertelen volt, és a gázai háború traumája évekre biztosíthatja a terrorszervezet utánpótlását.

Az is tény, hogy a hadiállapot fenntartása Netanjahu politikai érdekeit is szolgálta, hiszen az izraeli politika napirendjét a miniszterelnök számára előnyös biztonságpolitikai kérdések és katonai sikerek, nem pedig a háború kitörése előtt kibontakozó, bírósági reform körüli vita vagy épp a személyét érintő korrupciós vádak dominálták.

A háború okozta belpolitikai turbulenciák ellenére Netanjahu képes volt pozíciója konszolidálására az elmúlt két és fél évben. Bár a Likud népszerűsége bezuhant a 2023. október 7-i terrortámadás és a háború megindítása után (ennek fő nyertese a mára eljelentéktelenedett egykori hadügyminiszter, Benny Gantz által vezetett Nemzeti Egység nevű formáció volt), a jobbközép legnagyobb ereje mára magabiztos előnnyel vezet a közvélemény-kutatásokban. Ezen a Netanjahut rövid időre leváltó egykori miniszterelnök, Naftáli Benet új pártjának megalapítása sem tudott változtatni. A regnáló kormányfő népszerűtlenségi indexe 2025 folyamán a 2024-es 17 százalékról 8 százalékra csökkent.

Az izraeli politikától nem szokatlan módon az idei választás kimenetelét is meghatározza, hogy Netanjahu képes-e saját pártja mellé érdemi támogatással bíró koalíciós partnereket találni. A 2022-es választást követően a Likud az izraeli politika radikális formációival (revizionista, cionista pártokkal) és az ortodox zsidók érdekeit képviselő vallásos politikai erőkkel kényszerült koalíciókötésre – ezzel pedig hivatalba lépett Izrael történetének egyik legjobboldalibb kormánya. Ez annak is köszönhető, hogy Netanjahu személyének egyre növekvő elutasítottsága nyomán a hagyományos értelemben vett centrumpártokkal megszakadt a korábbi években még aktív együttműködés.

Könnyen elképzelhető, hogy a Likud újabb választási győzelme ellenére Netanjahunak nehézségei támadnak a parlamenti többség megszerzéséhez szükséges koalíciós játszmákkal

– különösképp, ha a jelenlegi szövetségesei sem tudják megismételni a legutóbbi választáson nyújtott teljesítményüket.

Pártverseny

A Likud és revizionista, cionista, valamint vallásos pártok együttműködése a nyugati sajtó által sugalmazott világnézeti hasonlóság ellenére koránt sem volt felhőtlen. Sokáig úgy tűnt, egy esetleges gázai tűzszünet vagy békemegállapodás a keményebb fellépést sürgető revizionisták kormánykoalícióból való kiválását eredményezheti. Ezért is volt meglepő, hogy a koalíciót nem a radikális, hanem a vallásos ortodox pártok borították, miután a kormány nem kezdeményezett törvényalkotást a legfelsőbb bíróság ortodox zsidó fiatalok besorozhatóságát kimondó döntésével szemben. Elsőként a vallásos askenázi zsidókat képviselő Egységes Tóra Judaizmus vált ki a kormánykoalícióból, amit a szefárd vallásos zsidókat képviselő Shas távozása követett. Bár utóbbi formálisan kilépett a kormányból, a parlamenti koalíciónak tagja maradt, így az nem került kisebbségbe a törvényhozásban.

Bár a Likud valamelyest képes volt visszaszerezni a háború megindulása óta elvesztett támogatottságát, és a vallásos pártok is erőre kaptak a legfelsőbb bíróság sorozást érintő döntése nyomán, a revizionisták vesztettek támogatottságukból, az izraeli politikai paletta más pártjaival való együttműködés pedig sok tekintetben problémás. A fő ellenzési kihívónak tekintett Benet korábban egy ellenzéki szivárványkoalíció élén váltotta Netanjahut a 2022-es választást megelőzően, azonban a szintén revizionista jobboldalról érkező exkormányfő még nem döntött hivatalosan a választáson való indulásról. Emellett egy Benet vezette kormánynak jó eséllyel ismét koalíciót kellene kötnie iszlamista-baloldali arab pártokkal, erodálva jobboldali támogatóinak körét.

Az elmúlt évek fő nyertese a szintén markánsan jobboldali, szigorúan szekuláris Jiszrael Bétenu és a hadsereg korábbi vezérkari főnöke, Gadi Eisenkot frissen alapított, szintén jobboldali pártja, a Yashar lett. Ezen pártok erősödése is mutatja, hogy

az izraeli politika egésze jelentősen jobbra tolódott az elmúlt évtizedekben, a fő kihívók is pusztán Netanjahu személyének elutasításával képesek megkülönböztetni magukat a jobbközép legnagyobb erejének számító Likudtól.

Emellett szintén erőre kapott az egykori óbaloldali munkáspárt és a radikális baloldal összeállásából létrejött Demokrata Párt, valamint az arab pártokat is rendre magasabbra mérik a közvélemény-kutatók, azonban ezek a formációk kizárólag egy Netanjahu-ellenes egységkoalíció tagjaiként, semmint önállóan lennének képesek a kormány leváltására.

Netanjahu részéről politikai bravúrt jelentene, ha képes volna koalícióalkotásra bírni a jelenleg ellenzékben lévő jobboldali pártokat – ez valamelyest csökkentené a revizionista és vallásos pártokkal fennálló együttműködési kényszert. Mindezt azonban nehezíti, hogy Netanjahu igen rossz viszonyt ápol ezen pártok vezetőivel, és jó eséllyel le kellene mondania a revizionistákkal való együttműködésről, amennyiben szeretné berántani a centrum pártjait a következő kormánykoalícióba. A kérdést persze a választási eredmény fogja eldönteni,

a sokpárti struktúra és a politikai tér felszakadozása mind Netanjahu, mind kihívói számára nehezítik egy stabil kormánykoalíció megalkotását

– különösképp, hogy a jelenlegi ellenzék kizárólag arab pártok bevonásával volna képest kormányt alakítani, ami az elmúlt évek gázai háborújának fényében nem egyszerű politikai feladvány.

Bibi, a megkerülhetetlen

A választás nagy kérdése, hogy azok a jobboldali szavazók, akik elégedetlenek Netanjahu személyével, és felelősnek tartják a miniszterelnököt az október 7-ei mulasztásokért, hajlandók lesznek-e átszavazni az ellenzék szintén jobboldali pártjaira, megkockáztatva egy akár arab pártokat is magába foglaló szivárványkoalíciót.

A választás bizonytalan kimenete mellett egy dolgot biztosra vehetünk: az izraeli politika gravitációs tere továbbra is Benjamin Netanjahu felé lejt. Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője a választás után is dominálni fogja a koalíciós tárgyalásokat, kudarca esetén pedig az ellenzék próbálkozhat egy számos belső ellentmondástól feszített politikai szövetség megalkotásával. Ennek felbomlása esetén Izrael könnyen visszatérhet a startmezőre, ami rendre az új választást és Netanjahu újabb koalíciós játszmáit jelenti. A kormányfő több évtizedes sikere annak köszönhető, hogy sokak szemében a széttöredezett izraeli politikai térben továbbra is ő az egyetlen kiszámítható erő – még akkor is, ha ez a kiszámíthatóság komoly társadalmi és politikai feszültségekkel jár.

The post Netanjahu választási győzelménél csak a miniszterelnök kudarcát nehezebb elképzelni first appeared on 24.hu.

Forrás