Az Egyik csata a másik után a legjobb film

Paul Thomas Anderson harmadjára is színpadra vonulhatott: az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját, ezzel összesen hat Oscart vitt haza a gáláról.

A rendező köszönőbeszédében olyan korábbi Oscar-díjas filmeket sorolt fel, mint A cápa vagy A száll a kakukk fészkére, majd megjegyezte, hogy az előző két alkalommal elfelejtette megköszönni a díjat a stábjának, így most pótolta, és előrevetítette, hogy igyanak majd egy Martinit.

Ezzel zárjuk is a közvetítésünket, köszönjük a figyelmet!

Balos forradalmár és fasiszta ezredes együtt építi a nemzet szép nagy mozaikcsaládját

Az Egyik csata a másik után nemcsak DiCaprio álmát váltja valóra, de úgy tenyerel bele közéleti szorongásainkba, hogy mégsem válik politikai kiáltvánnyá. Forradalmárhumor, idegtépő feszültség, parádés alakítások, és még az autósüldözés műfaját is sikerül megújítani. Kritika.

The post Az Egyik csata a másik után a legjobb film first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be

Magyar Péter szerint ötven választókerületben meggyőzően vezet a Tisza

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF391.95Ft
16 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 07:10 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 07:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.9Ft
16 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 07:10 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 07:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek