„A kormány valódi cselekvés helyett az intézményrendszer meggondolatlan átszervezésével és áldozathibáztatással igyekszik lezárni a botránysorozatot”

A Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére létrejött a Falakon Túl Munkacsoport. A csoportnak tizenhárom szakember a tagja, ők áprilisban helyzetértékelést és szakmai ajánlásokat publikálnak, ami a helsinkisek közleménye szerint „hozzájárul a Szőlő utcai intézetihez hasonló bűncselekmény-sorozatok megelőzéséhez”. A munkacsoport azonnali intézkedésekre vonatkozó szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, és a rendszerszintű változtatások lehetséges irányait mutatja be, teszik hozzá.

„Az állam gondoskodására bízott gyerekek biztonsága nem szakpolitikai kérdés, hanem alapvető társadalmi felelősség” – áll a közleményben.

A magyarországi gyermekvédelmi intézményrendszer és különösen a zárt és félig zárt intézmények, így a javítóintézetek, speciális gyermekotthonok, gyermekotthonok, valamint a fiatalkorúak börtöne sürgős reformra szorul a szakemberek szerint. Különösen aggasztóak azok az esetek, amikor egyes intézmények dolgozói hosszú időn át, sorozatosan követnek el súlyos bűncselekményeket a rájuk bízott gyerekek sérelmére.

Ilyenek voltak a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben és a bicskei gyermekotthonban elkövetett visszaélések, valamint azok az ügyek, amelyeket ombudsmani vizsgálatok tártak fel, de megfelelő következmények nélkül maradtak. Mindez azt mutatja, hogy a jelenlegi rendszerben az államra bízott gyerekek tömegei lehetnek védtelenek a visszaélésekkel szemben.

Az állami szervek továbbra is vétkesen passzívak. „A kormány valódi cselekvés helyett az intézményrendszer meggondolatlan átszervezésével és áldozathibáztatással igyekszik lezárni a botránysorozatot” – írják. Mindeközben egyre erősebb a társadalmi igény arra, hogy épüljenek ki végre azok a garanciák, amelyek képesek megelőzni a rendszerszintű visszaéléseket és gyermekbántalmazásokat. Az intézetekben élő gyerekeknek a korábbinál is nagyobb szükségük van segítségre.

A Helsinki Bizottság olyan szakértői csapatot hívott össze, amelynek tagjai jól ismerik a rendszer működését és problémáit, és képesek konkrét, megvalósítható javaslatokat megfogalmazni. A Falakon Túl Munkacsoport célja, hogy bemutassa azokat az irányokat, amelyek erősítik, biztosítják az intézményekben élő gyermekek jogainak érvényesülését.

„Tisztában vagyunk korlátainkkal, javaslataink nem tartanak igényt sem kizárólagosságra, sem véglegességre. Egyedül szakmai lelkiismeretünket követjük” – fogalmaz a 13 fős munkacsoport alapító nyilatkozata.

A munkacsoport tagjai:

  • Bárnai Árpád ifjúsági szakember, korábbi gyermekotthoni nevelő
  • Fellegi Borbála, kriminológus, a helyreállító igazságszolgáltatás szakértője
  • Fiáth Titanilla antropológus, börtönpszichológus
  • Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakértő
  • Ivány Borbála jogvédő, ügyvéd
  • Jánoskúti Boglárka gyermekvédelmi jogász, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja
  • Kuslits Gábor szociális munkás, gyermekvédelmi szakember
  • Molnár Anna, gyógypedagógus, kriminológus
  • Paulusz Bogáta büntetőjogász, ügyvéd
  • Pados Eszter pszichológus, kriminológus
  • Pető Attila gyermekvédelmi aktivista
  • Rácz Dominika gyermekvédelmi jogász, a Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Tanácsadás Programjának vezetője
  • Tóth Anita gyermekjogi programvezető

Forrás

Érdekességek

Trump pick for State Department drops out after drawing heat for comments about ‘white culture’

Váratlanul, három hónapon belül másodszor is lemondott a boszniai szerbek miniszterelnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.19Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 23:20 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 23:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.4Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 23:20 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 23:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek