Két hétig teszteltem a Google Pixel 10 Prót, utána nehéz volt újra elővenni az iPhone-t

Nagyon nehezen váltam meg tőle, amikor vissza kellett adni. Ennél jobban talán nem is lehet összefoglalni, hogy milyen volt ős-iPhone-osként két hétig a Google Pixel 10 Pro telefonját használni. És emögött nem az agyonhájpolt AI-funkciók, hanem inkább a napi használat élvezetessége állt.

De kezdjük az elején. Hónapok óta szerettem volna kipróbálni a Google tavaly augusztusban bemutatott csúcstelefonját. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz az okostelefonokkal a mesterséges intelligencia korában, amikor több AI-cég is új termékekkel, köztük AI-szemüvegekkel kísérletezik. Miután az Apple és a Google bejelentették, hogy az Apple Siri asszisztensének új változatát a Gemini működteti majd, nem akartam tovább várni, és élesben akartam kipróbálni, hogy mit tud a Google AI-modellje a cég saját telefonján.

Mindig is tetszett a Pixelek formaterve. Ez az érzésem csak fokozódott, amikor kibontottam az Alzától tesztelésre kapott 256 GB-os, holdkőszürke színű Pixel 10 Pró-t, ami jelenleg 532 000 forintért vásárolható meg. A Pixelek ikonikussá vált kamerasávjától a készülék fénylő alumíniumkerettel határolt hátulja gyönyörű, letisztult hatást kelt, és nem mellesleg tok nélkül sem billeg az asztalon.

De olyan sokat nem nézegettem a készüléket, gyorsan nekivágtam az iPhone 15 Próról történő teljes átköltözésnek. A 6,3 hüvelykes kijelzővel szerelt Pixel kezdeti beállítása gyorsabb, mint az iPhone-é, és az adataink, fotóink és alkalmazásaink iPhone-ról Androidra történő átvitele is sokkal flottabbul megy már, mint akár csak néhány évvel ezelőtt – az mindenesetre sokat segít, ha a Chrome-ban vagy Androidra is elérhető jelszókezelőben tároljuk a jelszavainkat.

Ezzel párhuzamosan ha nem is teljesen temetődött be, de szűkült az Apple és a Google ökoszisztémái közötti szakadék. Tavaly óta a Google Pixelek QuickShare funkciója támogatja az Apple AirDroppot, így ha készítünk egy szelfit a Pixellel, gyorsan átküldhetjük barátaink iPhone-jára, iPad-jére vagy Mac-jére, és fordítva. Emellett immár a magyar iPhone-ok is támogatják az RCS-t a Telekom ügyfeleknél, aminek hála Androidos barátainkkal lényegében úgy chatelhetünk, mintha iPhone-t használnának. Igaz, az üzeneteik továbbra is zöld színnel jelennek meg, így a „green bubble” viccek még egy ideig velünk maradnak.

Igen, a napi használatban jobb, mint az iPhone


Forrás

Érdekességek

Tarr Zoltán: A Molnál az egész vezetői és tulajdonosi struktúrával foglalkozni kell, erre terveink is vannak

Mihez kezdjünk egy tetszhalott kuszmával?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.23Ft
16 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 22:20 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 22:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.2Ft
16 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 22:20 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 22:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek