Az Öböl-államok az iráni háború legnagyobb vesztesei

Az iráni háború harmadik hetében még egyáltalán nem világos, kik lesznek annak győztesei és vesztesei. A közös amerikai-izraeli támadásnak még a rövid távú eredményei is kétségesek, ennél hosszabb távon pedig még nehezebb megjósolni, hogy katonailag, politikailag, gazdaságilag kik járnak majd jól vagy rosszul.

Egyetlen vesztesnek azonban már biztos a pozíciója: az Öböl-államok nagyon rosszul járnak ezzel a háborúval. A február 28-án megtámadott Irán által indított válaszcsapások, elsősorban rakéták és drónok döntő többsége ezekben az országokban csapódott be. Március közepéig a Perzsa-öböl Iránnal átellenes oldalán fekvő országok több mint kétezer ilyen támadást szenvedtek el, és bár jó részüket sikerült még a levegőben megsemmisíteni, egyáltalán nem mindegyiket.

Füstölgő hotelekből menekülő influenszerek. Működésképtelenné tett repülőterek és földre kényszerített légitársaságok. Lefújt autóversenyek és focimeccsek. Szaúd-Arábia, Omán, Katar, Bahrein, Kuvait, és az Egyesült Arab Emirátusok gyakorlatilag tehetetlenül nézik, ahogy napok alatt összeomlik a brand, amit évtizedeken át építgettek.

Az amerikai csapda


Forrás

Érdekességek

A kormányhivatal szerint szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat a debreceni CATL-akkugyár területén

A Loch Ness-i szörnynek nősténye és utódai vannak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.97Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 11:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.47Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 11:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek