Pásztor Erzsi rosszulléte miatt félbeszakadt az előadás a Turay Ida Színházban

A story.hu értesülései szerint a Turay Ida Színházban futó Fergeteges látogatás című komédia 30 perccel hamarabb ért véget a megszokottnál. Ennek oka, hogy Pásztor Erzsi rosszul lett. A lap úgy tudja, már eleve nem érkezett jó állapotban a színházba a 89 éves színésznő, a kétfelvonásos darabban többször kérte kollégái segítségét.

Végül Darvasi Ilona igazgató a közönség megértését kérte, Pásztor pedig a közönség elé lépve elmagyarázta, nagyon sajnálja, ami a színpadon történt, jobb előadásban reménykedhettek azok, akik jegyet váltottak az előadásra.

A story.hu próbálta elérni telefonon Pásztor Erzsit, de csak a lányát sikerült, aki nem kívánt nyilatkozni.

Nemrég baleset érte

Arra a térdére esett a taxijához sietve, amiről előző nap került le a kötés, mert rendbe jött.

Tlajdonképpen megrepedt három csigolyám. Amikor elestem, akkor ez nem derült még ki, hanem nyilván annak a folytatása. Mert hát nem estem el azóta, szerencsére. Lekopogom, mert nem akarok elesni, de hát ez egy pokoli fájdalom

Hozzátette, fájdalmára nincs gyógymód, csak az idő, a pihenés és a kímélet. Az előadásait is le kellett mondani, mert menni sem tud, olyan rossz állapotban van. Nehéz helyzetében lánya segíti, aki betegállományba vonult, hogy ápolni tudja őt.

Szeretetet érzek, és azért ez nekem erőt ad, hogy még számítanak rám, hogy még számít az, hogy én beszéljek, vagy hogy láthassanak. Na, nem akarok erről beszélni, mert akkor elsírom magam… mert ez az, ami nagyon hiányzik nekem. Az emberek, a közönség

The post Pásztor Erzsi rosszulléte miatt félbeszakadt az előadás a Turay Ida Színházban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A magas olajárak ellenére emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Kiparodizálta Orbánt a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.72Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 12:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 12:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.28Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 12:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 12:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek