30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak

Egy nyugdíjas házaspárt arra kötelezett a bíróság Nyugat-Franciaországban, hogy bontsák le otthonuk egy részét, ugyanis egy évtizedekkel ezelőtti földhivatali hiba miatt az ingatlan egy része jogilag a szomszédos telekhez tartozik, számolt be róla a francia sajtó.

Didier és Maryline Gautier az 1980-as évek eleje óta élnek a Trélazé településén található házukban, de 2025 decemberében arról értesültek, hogy az Angers-i bíróság úgy határozott, el kell bontaniuk az ingatlan központi részét, egy nagyjából 10 négyzetméteres részt.

Az ítélet szerint a bontást hat hónapon belül kötelesek végrehajtani.

A Newsweek cikkében azt írja, az eset nagy felháborodást váltott ki egész Franciaországban. A vitatott területen található a házaspár konyhája és a mosdója is, és a bontással gyakorlatilag ketté kellene vágniuk a házat.

A probléma onnan ered, hogy az 1981-ben megvásárolt ingatlant a Gautier-házaspár fokozatosan újította fel. Az 1990-es évek elején megvásároltak néhány szomszédos építményt is, köztük egy régi nyúlólat, valamint az épületek között húzódó keskeny átjárót is, aminek a helyén bővítették az ingatlanokat. Ehhez akkor építési engedélyt is kaptak a helyi önkormányzattól.

A gond akkor keletkezett, amikor a szomszédos ingatlan tulajdonosa 2015-ben meghalt. A telkét ugyanis eladták, az új tulajdonos pedig felfedezte, hogy az a földrész, amelyen a házaspár bővítette az ingatlanát, nem is szerepel a földhivatali nyilvántartásban. Ez valószínűleg egy korábbi földmérési hibára vezethető vissza, így a terület jogilag továbbra is a szomszédos telekhez tartozik.

Az új szomszéd pert is indított 2018-ban, de ítéletet csak tavaly decemberben hoztak az ügyben. A házaspárnak 17 ezer euró kártérítést is fizetnie kell.

Ha hat hónapon belül nem tesznek eleget a bontási kötelezettségnek, napi szintű bírságot róhatnak ki rájuk.

Kapcsolódó
Szomszédvita: megmetszhetem a telkemre átnyúló faágakat?

Tavasszal ismét aktuális a téma, ki és mit tehet a telekhatáron átnyúló fák ágaival.

The post 30 éve elkövetett adminisztrációs hiba miatt kell kettévágnia a házát egy nyugdíjas párnak first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk

Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő volt fideszes EP-képviselő Győrffy Balázs ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.61Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 16:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 16:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF337.07Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 16:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 16:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek