Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen

Nem kíván részt venni az Egyesült Államok legtöbb NATO-szövetségese az iráni katonai műveletekben  – közölte a Reuters. Erről maga Donald Trump amerikai elnök beszélt kedden az Ovális Irodában, ahol a döntést „nagyon ostoba hibának” nevezte.

Mindenki egyetért velünk, de nem akarnak segíteni. És nekünk, az Egyesült Államoknak ezt észben kell tartanunk, mert elég megdöbbentőnek tartjuk

— fogalmazott az elnök, aki kérdésre elmondta: nem tervez megtorlást a szövetségesekkel szemben, „jelenleg ilyesmi nincs tervben”.

A NATO-szövetségesek nemet mondtak, de akad rajtuk kívül is jelentkező

Trump a napokban arra szólította fel a szövetségeseit, hogy segítsenek felügyelni a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olajszállításának mintegy egy ötöde halad át. Mindezt azután tette, hogy az Irán elleni amerikai-izraeli támadásokra reagálva Teherán drónokkal, rakétákkal és tengeri aknákkal válaszolva, gyakorlatilag lezárta a tankhajók előtt a hajózási útvonalat.

Több amerikai szövetséges hétfőn közölte: egyelőre nem tervez hajókat küldeni a szoros felszabadítására, ezzel gyakorlatilag elutasítva Trump katonai támogatásra vonatkozó kérését.

Mivel ilyen nagy katonai sikereket értünk el, már nincs szükségünk, és nem is kívánjuk a NATO-országok segítségét — SOHA NEM IS VOLT!

– írta Trump kedden Truth Social nevű közösségi oldalán.

Ha a NATO-tagországokon nem is vennének részt a műveletekben, akad olyan ország, amely talán igen: az Egyesült Arab Emírségek egyik tisztviselője szerint egyelőre folynak a tárgyalások arról, hogy segítenének a Hormuzi-szoros biztosításában, hivatalos megegyezés azonban még nem született az Egyesült Államokkal.

Mindannyiunk felelőssége biztosítani a kereskedelem és az energia szabad áramlását

– mondta korábban Anwar Gargash, az ország elnökének diplomáciai tanácsadója.

The post Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott

A nemzettudat nem annak a megtestesítője, hogy kit utálok vagy kit akarok ebből kitaszítani

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.69Ft
18 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 01:45 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 01:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.93Ft
18 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 01:45 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 01:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek