A csomagtartóban golyóálló mellény, elöl Csujka 2.0 típusú ukrán dróndetektor, reggel 4:45-kor találkozunk a Harkiv melletti benzinkúton. Evakuálni indulunk a már orosz kézen lévő Volcsanszkhoz közeli utolsó falvakba, ahonnan most menekítenek ki az önkéntes segítők néhány családot. Ez a „kill zone” határára, az a 10-15 kilométeres sáv, ahol bármikor jöhet egy orosz FPV.

Négy éve ezekben az órákban, hajnali öt előtt kezdődött az Ukrajna elleni orosz invázió, amiről Putyin a városi legenda szerint azt mondta, három nap alatt győzni fognak. Ukrán oldalon is a mai napig emlegetik gúnyosan, hogy az azóta oroszbarátként elkönyvelt, akkor még az elnök emberének számító Aresztovics akkor azzal nyugtatott: két-három hét, és túl leszünk a nehezén. Ennek mindjárt 1500 napja.

2022. február 24. óta több mint négy év telt el, és a túlerő, a lakosság vagy harmadának elmenekülése, a mérhetetlen fáradtság, a tárgyalások cinikus imitálása és az agresszor helyett az áldozatra helyezett fokozódó nyomás ellenére most sem látni a végét.

Az ukránok felelősségét félóránként sulykoló budapesti propaganda, a Kijevet már nyíltan ellenségnek mondó magyarországi háborús kampányrettegtetés itt, az orosz határtól néhány versztányira annál is bizarrabbnak hat, mint otthon, hiszen itt valóban megszólalnak naponta tízszer is a szirénák. A hétvégén éppen egy ötemeletes panelházat rombolt le egy orosz rakéta a városban; a 11 halott között egy 13 éves lány és egy kisfiú is van.

„Már erősen havaznia kellene az előrejelzés szerint, de semmi. Hóban sokkal biztonságosabb lenne az út, akkor nincs annyi drón, de ez van”

– mondja a páncélozott evakuációs kocsi vezetője, miközben kikanyarodunk napfelkelte előtt a benzinkútról.

Ő Ara, a szakállas örmény, aki 38 éve él Ukrajnában, még az 1988-as földrengés után jött el Gyumriból. Addigi városát akkor a természet döntötte romba, későbbi otthonát pedig a háború. Volcsanszkot, ahol háza, étterme, boltjai voltak, először az invázió legelső napján foglalták el az oroszok (nem volt nehéz, néhány kilométer innen a határ, itt nem is volt ukrán ellenállás), majd miután az ukránok azt visszafoglalták, 2024-ben még egyszer, de most már sokkal pusztítóbban. Mostanra lényegében nem maradt semmi a településből.

„A háború nekem azt mutatta meg, hogy az anyagiak nem sokat számítanak. Mindenem, ami volt, ott maradt. Amikor jöttek az oroszok, először az anyámat vittem biztonságosabb helyre, az gondoltam, hogy még visszajövök, de már nem volt hova. A kutyám is ott maradt, annak örülök, hogy őt egy barátom legalább elengedte”

– meséli.

Négy napja két evakuátort egy orosz Lancet drón ölt meg, miközben civileket mentek menteni Kupjanszk közelébe. Jevhen majdnem két méter magas volt, a társa, Julija, pedig egy pici, 150 centis lány, viccesen festettek egymás mellett, úgy mondják.

Forrás