A Hormuzi-szoros lezárása a covidot idéző, disztópikus világhoz vezethet, csak most elviselhetetlenül magas olajárakkal

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti, miközben a piac alkalmazkodási lehetőségei korlátozottak. A blokád gyors katonai felszámolása rendkívül nehéz, mert Irán évtizedek óta kifejezetten erre a helyzetre készült fel vízi aknákkal, drónokkal és partról indítható rakétákkal. A stratégiai tartalékok ugyan időt adhatnak, de a hiány és a piaci pánik gyorsan felhajthatja az árakat, miközben az is kérdésessé válhat, mennyire képes még az Egyesült Államok stabilizálni a globális olajpiacot – írja Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa a Másfélfokon megjelent elemzésében, amit teljes terjedelmében közlünk.

Soha nem tapasztalt helyzet

A Hormuzi-szoros blokádját már régebb óta a világ lehetséges legsúlyosabb ellátásbiztonsági fenyegetésének tekintik az energetikai iparágban. Jelentősége az arab-iráni olaj felemelkedésével és a világban játszott szerepének növekedésével vált meghatározóvá a második világháborút követően. A térség biztonságát, a hajózási útvonalak szabadságát az Egyesült Államok flottája garantálta évtizedeken keresztül az iraki, és még inkább az iráni fenyegetések ellenében. Most első alkalommal sikerült a szorost Iránnak szinte hermetikusan lezárni, soha nem tapasztalt helyzetet teremtve a világ olajpiacán.

A Perzsa-öböl blokádja szerteágazó ellátási problémákat okoz úgy a térség élelmiszerrel és közszükségleti cikkekkel, mint a világ nyersanyaggal való ellátása terén. Utóbbi kapcsán néhány héten belül különböző mértékű zavarok lehetnek a hélium, a műtrágyák, a propán-bután vagy a kénsav piacán. Leállt a globális cseppfolyósított földgáztermelés 20%-a, a világ olajtermelésének 15%-a, illetve nem férünk hozzá az olajpiac stabilitását garantáló szaúdi tartalékkapacitásokhoz sem.

Jó hír, hogy ezen cikk megírásáig az irániak nem támadták a termelési infrastruktúra kritikus részét. Például a katari off-shore gáztermelő platformok egy része közvetlenül az iráni partok mentén van, védhetetlen helyeken. Feltételezhetően ezek az objektumok egyelőre „túszok”: épségben hagyásuk az arab államok katonai intervencióját hivatott megakadályozni. Ha így marad, a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását követő két hónap során a piaci egyensúly helyreállhat.

A nyersanyagpiacok lassan alkalmazkodnak, de a gázhiány végül eloszlik a világpiacon

Mindegyik nyersanyag ellátásának eltérő számtana van. Ilyenkor számít a kiesés mértéke, a szállítási logisztika, a helyettesíthetőség, a kereslet átütemezésének kérdése, hogy milyen tartalékok állnak rendelkezésre. Szintén fontosak a várakozások, hogy mennyire tör ki a pánik a piacon, van-e valamilyen koordináció annak kezelésében, kialakulnak-e elosztási mechanizmusok vagy aki kapja, marja. A piac egyedül csak nagyon lassan és fájdalmasan alkalmazkodik. Simán előfordulhat, hogy hélium hiányában le kell állítani a tajvani informatikai gyárakat, miközben az Egyesült Államokban vidáman léghajóznak még vele.

Ami a cseppfolyósított földgázt illeti, a kiesés nagyjából akkora, amennyit az orosz-ukrán háború első három évében fokozatosan értünk el (éves szinten 115 milliárd köbméter a Perzsa-öbölben versus 135 milliárd köbméter Oroszországból). Rövid távon, egyes területeken nagyobb problémákat okozhat a hiánya, mint később. Például az azt importáló Indiának vagy Tajvannak – ellentétben Japánnal – nem voltak érdemi stratégiai tartalékai, így ezekben az országokban azonnal és drágán kellett beavatkozni.

Azonban a földgáz kereslete rugalmas: egy sor felhasználási területen kiváltható például szénnel, és a tankerek is átirányíthatóak. A hiány sem egyetlen, az európai piacon jelentkezik, hanem szétterül, főleg olyan ázsiai piacokon, ahol Európánál jobb kiváltási feltételek vannak. Végül a „közelben” van némi tartalékkapacitás, főleg Ausztráliában és még az Egyesült Államokban is, éves szinten 86 milliárd köbméter körülire csökkentve a globális hiányt. Ez csak a világ földgázfogyasztásának 2%-a, a cseppfolyósított gázpiac 15%-a. Magasabb árak mellett a piac meg fogja oldani.

Halálzónában az olajkereskedelem

Másképp működik az olajpiac. Az összességében 15 millió hordó/nap kiesés valós fizikai hiányt jelent egy rugalmatlan keresletű piacon. Az olajtermékek meghatározó fogyasztója a közúti közlekedés, ami nem kiváltható, így hosszabb távon a keresleti alkalmazkodás az egyetlen eszköz. Ez a hiány némileg több, mint amennyit a 2020-as covid idején kínálati oldalon korrigált a piac. Tehát egy covid-szerű, disztópikus világot érdemes elképzelni, ezúttal gazdaságilag elviselhetetlenül magas olajárakkal. Akárcsak a hegymászók 8000 méter felett, a „halálzónában”, mindegy mit teszünk, fáradunk, fogynak a tartalékaink.

Ellentétben a korábbi válságokkal, most nagyon kevés alkalmazkodási lehetőségünk van. A második világháború idejének keresleti sokkját az amerikai szabad kapacitások és export oldotta meg. 1956-ban, a Szuezi-csatorna lezárásakor is az amerikai termelés rövid távú felfuttatása és a koordinált tankerhasználat mentette meg Nyugat-Európát. 1973-ban, ellentétben a közhiedelemmel, az arab termelők nem csökkentették a termelésüket néhány hétnél tovább. Koordináltan megemelték az eladási áraikat, illetve a fejlett világban kialakult pánikban mindenki elkezdte felhalmozni az olajat, valós hiányt képezve.

De akkoriban az olajat széles körben használták, például villamosenergia-termelésre, így a keresleti alkalmazkodás több lábon állt. Az 1979-es irak-iráni háború idején a nem-OPEC termelés felfutása és a szabad szaúdi kapacitások mentették meg az olajpiacot. Nem mellékesen az amerikai 6. flotta akkor még képes volt elrettenteni a szorost első alkalommal lezárni próbáló iráni erőket. A mostani válság során kínálati oldalon alig van adaptációs lehetőségünk, míg a keresleti oldalon egyetlen szektornak, a közúti közlekedésnek kellene az alkalmazkodás zömét viselnie.

A tartalékok fél évnyi időt adhatnak, de nem akadályozzák meg az árrobbanást

A fő ok, amiért bő két hét után még nem tartunk itt, hogy 1973 óta a világ legnagyobb fogyasztói jelentős biztonsági készletezéssel készülnek hasonló eseményekre. A fejlett államok, köztük Magyarország, a Nemzetközi Energiaügynökség égisze alatt legalább 90 napi importot kiváltani képes, összességében 1800 millió hordó ilyen tartalékkal bír. Kínának is van 1300 millió hordója, és a többiek is rendelkeznek hasonló jellegű készletekkel. Rövid fejszámolás után akár hátra is dőlhetnénk, hiszen csak ez a két tartalék közel fél évig fedezni képes a mostani hiányt.

Azonban semelyik ország sem olyan dőre, hogy egy válság közepén átadja a rászorulóknak a tartalékait. A nyugati országok ugyan „felszabadítottak” 400 millió hordót, de ennek legjava az országon belül marad, a kieső importot helyettesíti. Ez csak nagyon mérsékelt segítség a világ azon, javarészt fejlődő országai számára, amelyek nem rendelkeznek stratégiai tartalékkal, szűkösek a kereskedelmi készleteik, ezért biztosan hiányhelyzet fog kialakulni. Banglades a klasszikus példa, de Afrika és Ázsia több országa is hasonló cipőben jár. India kereskedelmi és stratégiai tartalékai is csak 50 napra voltak elegendőek a konfliktus kezdetekor, ebből letelt már a harmada. Ezek az országok, cégek simán elindíthatnak egy piaci pánikot, felverhetik az olajárakat sokkal korábban, mint az amúgy a globális ellátási helyzet alapján látszólag indokolt lenne.

Az oroszok a spájzban köszönik, jól vannak

Tehát a két legfontosabb változónk, hogy meddig tart a blokád, illetve ettől nem függetlenül, mennyire alakul ki pánik a piacon. Utóbbi esetben a klasszikus piaci pánikok forgatókönyve szerint a szereplők elkezdik felvásárolni a szabadon található készleteket, mindenki felhalmoz, a kereslet megugrik, a hiány nő, tovább dagasztva a pánikot. Oroszország ennek a folyamatnak az első nyertese. A korábbi szankciók hatásaként, becslések szerint 250 millió hordó eladatlan olaja állt vagy a tengeri tankerekben, vagy az otthoni depókban. Ez az, amihez szükség esetén elsőként nyúlnak az olajban hiányt szenvedők. A szankciótörés nyilvánvalóan a kisebb rossz, mint az olajhiány. Ennyiben az orosz szankciók átmeneti amerikai feloldása „eső után köpönyeg”, inkább a nyilvánvaló arcvesztés elkerülése végett kényszerültek rá arra Washingtonban. Az idei évben valószínűleg rendben lesz az orosz költségvetés.

Nem hajókat kell elsüllyeszteni, csak a biztonság érzetét

A Hormuzi-szoros iráni blokádját nem lehet katonai úton felszámolni. Irán több évtizede készült erre, egy, a rezsim megdöntésére irányuló támadás elleni válasz részeként. Nem a reguláris erők jelentik a fő fenyegetést, hanem a jobbára a Forradalmi Gárda által koordinált több ezer motorcsónak, kisebb a hajó, az un. „szúnyogflotta”, a számtalan kisebb drón, a partról indítható, de szükséges hatótávú mobil rakéta és a decentralizált módon, kisebb egységek által telepíthető vízi aknák.

Nukleáris fegyver nélküli „nukleáris opció” volt ez, olyan eszköz, amellyel elrettentette az Egyesült Államokat és szövetségeseit a támadástól, vagy annak bekövetkezte esetén korlátozni tudta annak időtartamát, növelni az agresszor politika költségét.

Az amerikai hadsereg tudta ezt, minden vonatkozó, nyilvánosságra került tervezési dokumentáció nehéz ügyként kezelte Hormuzt. A blokád felszámolása feltételezné az 1700 kilométer hosszú iráni partvidék jelentős részének, de legalább a térségben lévő iráni szigetek megszállását. Ez a mai helyzetben valószínűtlen. A két fél közül Irán cselekszik tervszerűen, míg az amerikai hadsereg „meglepte magát” egy Öböl-háborúval, minden tekintetben felkészületlenül vágott bele a mostani akcióba.

A Hormuzi-szoros blokádjához nem kell azt teljesen lezárni. A Vörös-tengert az Ádeni-öböllel összekötő Bab el-Mandeb szorost sem használták évek óta az oroszon kívül más tankerek a jemeni húszik fenyegetése miatt. Noha a húsziknak nem volt olyan képességük, hogy megakadályozzák ott a forgalmat, néha-néha kampányszerűen támadták a hajókat. Ez bőven elég a tankertulajdonosoknak, hogy ne engedjék oda a hajóikat, a biztosítótársaságoknak, hogy jócskán emeljék a vonatkozó díjaikat.

Irán Hormuz kapcsán összehasonlíthatatlanul több eszközzel bír, szinte teljesen kizárt, hogy az Egyesült Államok tengeri és légi jelenléte révén elfogadható mértékűre szorítsa le a kockázatot. Főleg úgy nem, hogy a tankerek bérleti díjai a hormuzi blokád miatt nem csökkentek, sőt. Olaj esetében a pánikhelyzet, illetve az a tény, hogy a hosszabb logisztika miatt kevesebb olaj szállításához is ugyanannyi vagy több tanker kell majd, növelte a bérleti díjakat. A cseppfolyósított földgáz esetében, ahol eleve tankerhiány volt, azok még drámaibban megugrottak. Miért vállalnának a tulajdonosok akár minimális kockázatot is, ha nincs veszteségük?

Az olaj drágulása mellett az amerikai tekintély árfolyama eshet

Hagyományosan az Egyesült Államok volt az a szereplő, amely koordinálta olajválságok esetén a globális logisztikát és megnyugtatta a piacokat. Bár most ebből keveset látunk – a blokád első hetében speciel semmit –, van néhány olyan tényező, ami mérséklőleg hat az olajpiacon. Legfőképp Trump kiszámíthatatlansága, nevezetesen az a tény, hogy bármikor leállíthatja a háborút. Másrészt eleve elhangzott a 4-5 hetes határidő korábban, ez némi fogódzót ad a piacoknak. Ebben lehet most hinni, ebbe lehet kapaszkodni, ezt követően nehéz megmondani, mi következne. Így is szélsőséges árazás alakulhat ki április elejére. Ugyanakkor ezek a remények törékenyek.

Nem tudjuk, hogy az Egyesült Államok egyoldalú kivonulása a háborúból vonatkozik-e majd Izraelre és legfőképp Iránra. Nem néznek ki jól az eszkalációs folyamatok sem, addig lebombázhatják egymás termelési infrastruktúráját, Teherán elaknásíthatja a vízi utakat, jócskán kitolva a blokádot egy tűzszünet után időszakra. Jól láthatóan nincsen vezető erő a konfliktusban, főleg amerikai oldalon nincsen előre eltervezett forgatókönyv, jócskán megnövelve a nem kalkulált kimenetelek valószínűségét már rövid távon is. Mindebből meredeken emelkedő olajártrend sejlik fel, nem hónapok, hanem hetek alatt jöhetnek az új árcsúcsok.

Talán ennél is fontosabbak a hosszú távú következmények. A mostani háború minden egyes nappal csökkenti a konszolidált kimenetelek esélyét. Az iráni rendszer akár marad, akár bukik, a teheráni kormányzatnak lerombolt infrastruktúra mellett kellene irányítania az országot. A háború és a hormuzi blokád könnyen gyakorlattá válhat, hiszen eddig működött, vagyis az iráni stratégia sikeres elemei közé tartozik. Az öböl menti országok is örülhetnek, ha épp bőrrel megússza a termelési infrastruktúra, és költhetnek el feleslegesen milliárdokat az útvonal diverzifikációjára.

Könnyen lehet, hogy beépül valamilyen diszkont a helyi olaj árába és szinte biztosan megnő a nem onnan származó, például orosz olaj ázsiója. És bármennyire is úgy tűnik, hogy az önellátó Egyesült Államok a legkevésbé érintett a következményekben, valójában Washington sem vonulhat el innen érintetlenül. Mintegy nyolc évtizeden keresztül tudta biztosítani a Hormuzi-szoros relatív békéjét, az olajpiac nyugalmát. Most nagyon úgy néz ki, hogy minimum kudarcot vall, felelőssége letagadhatatlan, és semmilyen érdemi mondandója nincs a világ olajimportáló része számára. Nem kellene tehát csodálkozni, ha más nagyhatalmak jelennek meg a térségben és a világ egyéb pontjain, kényszerűen eltolva az Egyesült Államokat a fontos világpolitikai kérdések intézésétől.


Forrás

Érdekességek

King of Illinois: Pritzker swings Senate race as he targets Trump

Már nincs sok hátra, március 18-án lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.32Ft
18 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 11:50 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 11:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF338.3Ft
18 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 11:50 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 11:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek