Izrael Bejrút központját bombázta

Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját szerda hajnalban érő izraeli légitámadásokban a helyi hatóságok előzetes beszámolója szerint, ezzel egy időben Izrael megkezdte a dél-libanoni Türosz (Szúr) régió bombázását is, miután kiadott egy evakuálási parancsot, amely pánikot keltett.

Libanoni médiaértesülések szerint az egyik légitámadás a bejrúti Zukak el-Blat nevű központi városrészben található lakást érte, amely otthont adott az Iráni-barát síita Hezbollah szervezethez kapcsolódó Al-Kard Al-Hassan pénzügyi társaság fiókjának.

A helyi média szerint egy másik támadás, ugyancsak a városközpontban, egy sűrűn lakott területet ért, amelyet Izrael már bombázott a Hezbollah elleni 2024-es háború során.

A libanoni egészségügyi minisztérium legalább hat halottról és 24 sérültről számolt be. „A helyszínen emberi maradványokat is találtak, amelyek személyazonosságát DNS-vizsgálatokkal fogják megállapítani” – írta a tárca közleményében.

Az AFP francia hírügynökség tévéfelvételein az volt látható, hogy füst emelkedik ki Bejrút központjának egy másik negyedéből, Basúrából, amelyre az izraeli hadsereg korábban evakuálási parancsot adott ki.

Az izraeli hadsereg szerdán azt is bejelentette, hogy „megkezdte a Hezbollah terroristacélpontjainak támadását” a dél-libanoni Türosz térségében, „válaszul az Izrael állam felé indított rakétákra”.

Az UNESCO világörökség részét képező kikötővárosban pánikot keltett az az izraeli bejelentés, mely szerint az ország „erőteljesen fog fellépni”, és a város szinte teljes lakosságának elrendelték az evakuálását. A lakosok ekkor hirtelen menekülni kezdtek, miközben hatalmas forgalmi dugók keletkeztek – közölte az AFP-vel Bilal Kasmar, Türosz körzet katasztrófavédelmi egységének médiakoordinátora.

(MTI)

The post Izrael Bejrút központját bombázta first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bánta az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor

A jobbikos ajánlások majdnem negyede érvénytelen volt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF392.67Ft
18 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 12:50 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 12:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF340.77Ft
18 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 12:50 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 12:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek