Laponyi Zsolt exrendőr: Április 12-én a Tisza listájára és annak miskolci jelöltjére fogom leadni a szavazatomat

„Rétvári úr! Önnek fogalma sincs, milyen törést okozott! Milyen törést bennem, és milyen törést az egyenruhások önbe vetett hitében.”

Ezekkel a szavakkal vezette fel konkrét bejelentését Laponyi Zsolt exrendőr exőrmester, akit korábban fegyelmivel büntettek a Rétvári Bence belügyi államtitkár posztja után kirobbant ügyben, és akiről a hét elején derült ki, hogy azonnali hatállyal felmondott. Laponyi arról lett ismert, hogy kifogásolta Rétvári bejegyzését, amiben úgy szerepelt rendőr társaival egy fotón, hogy azon egy KDNP-s logo is helyet kapott.

Az exrendőr most egy pörgős kétperces videó kétharmada tájékán jutott el oda, hogy kijelentse: „Az eddigiek alapján nem gondolnám meglepetésnek, ha azt mondom: április 12-én a Tisza listájára és annak miskolci jelöltjére fogom leadni a szavazatomat.” Ugyanis: „Mert bár nehezen bízom egy éve a politikában és az abban szereplőkben, úgy gondolom, a becsületesség padkájával kirakott járható utat kell keressek.”

A felvétel ezt megelőző és ezt követő részében Laponyi határozottan bírálta Rétvárit, akinek „a hozzállása az egyenruhásokhoz nem méltó”, és akitől hiába várt bocsánatkérést. Illetve ilyet is mondott: „Amíg ön rólam szóló használati utasítást ad vezetőimnek, addig kihívója segítő kart és megbecsülést nyújt úgy, ahogy arra az általa is letett hivatásosok esküje is utal.”

Itt Laponyi arra utalhatott, hogy Ruszin-Szendi Romulusz extábornok, a Tisza Párt vezető politikusa kedden kijelentette: a leszerelt őrmester április 12-én újra megtalálhatja a helyét a rendőrségnél, ha szeretné, ők ugyanis senkit sem hagynak hátra.


Forrás

Érdekességek

Trump pick for State Department drops out after drawing heat for comments about ‘white culture’

Bővülhet az Európai Unió, az izlandiak akár már 2028-ban csatlakozhatnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.58Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 02:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 02:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.62Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 02:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 02:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek