Nyilvánosan lehazugozta és háborús bűnösnek nevezte Putyint a putyinista blogger, aki korábban kulcsszerepet játszott Navalnij kinyírásában

Az eddig az orosz ellenzék ellenségeként és a Kreml politikájának támogatójaként ismert orosz blogger, Ilja Remeszlo „Öt ok, amiért már nem támogatom Putyint” címmel hatalmas visszhangot kiváltó posztot tett közzé a Telegram-csatornáján. Egyelőre a hívei és a kritikusai is csak találgatnak, hogy mi történhetett.

Remeszlo azzal vádolja az elnököt, hogy

  • oroszok sokaságát küldte a halálba a zsákutcás ukrajnai háborúban,
  • tönkretette a gazdaságot,
  • lerontotta az életszínvonalat,
  • túlszigorította az internet ellenőrzését,
  • lehetővé tette a korrupció virágzását.

„Vlagyimir Putyin nem legitim elnök. Vlagyimir Putyinnak le kell mondania, háborús bűnösként és tolvajként bíróság elé kell állnia” – írja Remeszlo a „kiáltványában”.

Remeszlo direkt támadása az elnök ellen merőben szokatlannak és példátlannak számít az orosz nyilvánosságban.

Annál inkább, hogy a blogger szakmáját tekintve jogász, és régóta az orosz ellenzék kérlelhetetlen ellenségének számított, rendszeresen nyújtott be panaszt aktivisták és a rezsim kritikusai ellen, de komoly szerepet vállalt az Alekszej Navalnij ellenzéki vezető kinyírásában is; részt vett az ellene indított kampányokban, tanúskodott a bírósági eljárásokban.

„Nehezen tudom elképzelni, hogy az elnök környezetében bárki zöld utat adott volna Remeszlónak ahhoz, hogy személyesen Putyint támadja” – mondta Leonyid Volkov. Az emigrációban élő orosz ellenzéki politikus szerint a blogger minden vörös vonalat átlépett. „Valami nem stimmel” – tette hozzá.

Az emigrációban szerkesztett orosz Agensztvo internetes lapnak sikerült elérnie Remeszlót, aki fenntartotta, amit írt, és azt mondta, reméli, hogy valaki felhívja Putyin figyelmét a Kremlben a kiáltványára. A blogger, aki Szentpéterváron él, közölte, nem készül elhagyni Oroszországot, csak akkor, ha a családját is megfenyegetnék bármilyen módon. „Nem börtönözhetnek be mindenkit Putyin bírálata miatt. Ez ostobaság” – magyarázta. (via Moscow Times)


Forrás

Érdekességek

Mutyiszférát kiiktatni, piaci mechanizmusokat visszaerősíteni, kisodródást megállítani; az utolsó utáni pillanatban vagyunk – Zsiday Viktor a magyar gazdaság jövőjéről

Drámai felvétel: iráni rendőrparancsnok könyörög telefonon az izraeli ügynöknek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.27Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 04:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 04:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.9Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 04:55 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 04:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek