
Bocsánatot kért a Spar Orsós János cigány aktivista 81 éves édesanyjától, miután február 25-én a Miskolci Bükk áruházban lévő bolt pénztárosa nem hitte el, hogy a nő ki tudja fizetni a megvásárolni kívánt élelmiszert – írja a Telex. Az idős asszonyról a pénztáros azt feltételezte, hogy „biztosan nincs a kártyáján pénz”, az élelmiszert elvette tőle, és azonnal el kellett hagynia a boltot. A nő szerint azért nem szolgálták ki, mert „81 éves roma nő”.
Szerdán Orsós János, a miskolci Doktor Ámbédkar iskola vezetője Facebook-oldalán arról számolt be, hogy édesanyjától hivatalosan bocsánatot kért a Spar, és megküldték neki a kivizsgálásáról szóló tájékoztatást. „Édesanyám elfogadta a bocsánatkérést, azóta vásárolt is ott már, ahol fölöttébb kedvesek voltak Vele, ismerték” – írta Orsós.

A 24.hu megkereste a Spart, hogy megtudják, mi lett a következménye az esetnek. Maczelka Márk, az élelmiszerlánc kommunikációs vezetője szerint „a vizsgálat eredménye a vállalat belső szabályainak megsértését tárta fel, ugyanakkor megállapítottuk, hogy az érintett pénztáros kolléganő szabályszegése nem diszkriminatív alapon történt, meghallgatása során munkatársunk kifejezésre juttatta, hogy őszintén sajnálja a történteket. Az összefoglaló jelentés alapján természetesen sor került a szükséges munkajogi és belső szabályozást érintő intézkedésekre”.








