A sport és az alvás rovására pótolják be a nappal elmaradt képernyőidőt azok a diákok, akiknek tilos az iskolában telefonozni

Egy új brit tanulmány szerint az iskolai okostelefon-korlátozások nem jelentenek egyértelmű megoldást a tanulók jólétének vagy tanulmányi eredményeinek javítására. A Birminghami Egyetem kutatói 177 diákkal, szülővel és tanárral készítettek mélyinterjút hét középiskolában, és összehasonlították a szigorú, a telefon használatát a tanidő alatt tiltó intézkedéseket azokkal a megengedőbb szabályozásokkal, amelyek bizonyos időpontokban engedélyezik a telefonhasználatot.

A kutatásban vegyes hatásokat figyeltek meg: a szigorú szabályok több személyes interakciót ösztönöztek, míg a megengedőbb iskolákban azt látták, hogy a diákok jobban tudták szabályozni saját képernyőidejüket, illetve szélesebb körű digitális kapcsolatrendszert tartottak fenn.

Azonban mindkét szabályozási formánál nem várt következményeket is azonosítottak. A szigorúbb korlátozások alá eső diákok gyakran iskola után, a fizikai aktivitás vagy az alvás rovására pótolták be a nappal elmaradt telefonozást, míg a megengedőbb iskolákban előfordult, hogy a diákok engedély nélküli fotókat készítettek, zaklatták a társaikat, vagy az, hogy a közösségi médiában vagy csoportos beszélgetésekben kiélezedő konfliktusaik az iskolában töltött idejükre is rányomták a bélyegüket.

A kutatást vezető Victoria Goodyear kiemelte, hogy a digitális korban fontosabb támogatni és irányt mutatni a fiataloknak, mint általános tiltást bevezetni az eszközhasználatukra. Az iskoláknak olyan, a diákjaiknak megfelelő megközelítést kell alkalmazniuk, amely egyensúlyt teremt a személyes interakciók, a digitális hozzáférés és az érzelmi egészség között, és fel kell ismerniük, hogy a telefontiltás önmagában nem oldja meg a diákok online és offline életének valódi kihívásait.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Napi 800 dollárt kínál egy cég azért, hogy zaklassák és alázzák a chatbotokat

Kocsis Máté: Magyarországnak nem egy drogbulizó vezetőre van szüksége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.8Ft
20 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 00:10 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 00:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF337.57Ft
20 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 00:10 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 00:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek