Kínában teljesen rákattantak az új AI-őrületre, már a gyerekek is saját ágenst nevelgetnek

Új mesterségesintelligencia-őrület söpör végig Kínán, ahol gyerekek, irodai dolgozók és nyugdíjasok egyaránt „homárokat nevelnek” – logója után így becézik az OpenClaw alapú AI ágenseket. A technológiát, amely a nagy hírverést kiváltó AI-közösségi platform, a Moltbook alapját is képezte, az osztrák Peter Steinberger alkotta meg, és az elmúlt hetekben a GitHub egyik leggyorsabban növekvő projektjévé vált.

Az ingyenes, nyílt forráskódú OpenClaw abban különbözik a hagyományos chatbotoktól, hogy képes több alkalmazást és eszközt összekapcsolni, miközben minimális emberi beavatkozással tanul, ami sokak szerint forradalmasíthatja a munkát és akár pénzkereseti lehetőségeket is teremthet – de legalábbis egy, a nap minden órájában rendelkezésre álló személyes asszisztensként segítheti az életüket.

Pekingben például a 60 éves Fan Hszin-csüan nyugdíjas is beszállt a trendbe, saját „AI-homárját” arra tanítva, hogy rendszerezze több évtizedes szakmai tudását – írja a Reuters. Az érdeklődés országszerte megfigyelhető: van, ahol gyerekek kérnek saját AI ágenst a szüleiktől, míg mások tőzsdei döntésekhez, webáruházak indításához vagy akár lottózáshoz próbálják használni a rendszert. „Úgy tűnik, a környezetemben mindenkinek van már, a kollégáimnak és a barátaimnak is. Nem akarok lemaradni” – mondta a CNBC-nek egy új kínai felhasználó.

A hullámot olyan kínai techcégek is erősítik, mint a Zhipu AI vagy a Baidu, miközben az Nvidia vezére, Jensen Huang „a következő ChatGPT”-nek nevezte a technológiát. A lelkesedés a tőzsdén is érezhető: a kínai techrészvények értéke 22 százalékkal emelkedett az elmúlt hetekben, miután több vállalat is előállt az OpenClaw-ra épülő eszközeivel.

De korántsem biztos, hogy ez az őrület hosszú életű lesz. Egyes felhasználók már most arra panaszkodnak, hogy az ágensek nem hozzák a várt eredményeket, miközben a hatóságok biztonsági és adatvédelmi kockázatokra figyelmeztetnek, ezért több intézmény és állami szerv már be is tiltotta a használatát Kínában.

Az állampárt napilapja, a People’s Daily is óvatosságra intett, hangsúlyozva, hogy az innovációt kontroll alatt kell tartani. A szakértők szerint azonban az OpenClaw gyors terjedése jól mutatja Kína törekvését arra, hogy a mesterséges intelligenciát az egész gazdaságba beépítse, még akkor is, ha a technológia valódi haszna egyelőre kérdéses.

A Moltbookkal és az OpenClaw-val az AI Híradóban is foglalkoztunk:


Forrás

Érdekességek

Betiltott öregedésgátló és testjavító csodaszereket engedélyezne újra az amerikai egészégügyi miniszter

A Tisza-csomag egyik szerzője szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkenést

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.55Ft
20 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 04:10 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 04:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF337.93Ft
20 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 04:10 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 04:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek