Orbán Balázs szerint Magyar Péterre ráuntak az emberek, de Orbán Viktorra kíváncsiak

Kezdenek ráunni az emberek Magyar Péterrenyilatkozta Orbán Balázs csütörtökön a Telex kérdésére válaszolva az isaszegi kampányfórum után. Szerinte Magyar Péter már harmadszor ismétli ugyanazt az országjárást, és „nyilván emiatt szenved, mert harmadjára már elfogytak az emberek”.

Feszültséget nem érez a kampánystábon belül, sőt ennek pont az ellenkezőjét tapasztalja: a Fidesz-kampányban az „energia szabadul fel”, és a hangulat „kifejezetten jó”.

Orbán cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint az ő háttérbe szorulásával párhuzamosan megnőtt volna a miniszterelnök közösségi médiás felületeit felügyelő Kaminski Fanny befolyása. Orbán azt mondta: továbbra is ő a Fidesz kampányfőnöke, és majd az április 12-i eredmény minősíti a munkáját. Annyit azonban elismert, hogy a közösségi média szerepének növekedésével egyre fontosabb a közösségi médiás felületeken dolgozók feladata is. „Ez egy nagy csapat, amely együtt dolgozik. Mindenkinek megvan a feladata, amit elvégez” – hangsúlyozta.

Egy nagyon sikeres Békemeneten vagyunk túl, egy nagyon sikeres országjárásra indult a miniszterelnök, egyre több fideszes szavazó jön elő

– mondta a Fidesz kampányfőnöke, aki szerint a korábban csendesebb, kritikus szavazók is azt mondják már, hogy a Fidesz mellett állnak.

A lap arról is megkérdezte, hogy miért volt szükség Orbán Viktor nyilvános országjárására, ha tényleg annyira jól áll a Fidesz, ahogyan Orbán Balázs állítja?

Nem fedi a valóságot az az ellenzéki toposz, hogy Orbán Viktort nem lehet elérni. Orbán Viktor mindennap emberek között van

– válaszolta a miniszterelnök politikai igazgatója, aki azt állította: a miniszterelnök 35 éve tart nyilvános fórumokat. Arra az ellenvetésre, miszerint a 2022-es választási kampányban például egyetlen fórumot, a székesfehérvári kampányzáró rendezvényt hirdettek meg nyilvánosan, Orbán Balázs az alábbi választ adta: „Én máshogy látom, szerintem voltak ilyenek. Majd küldök önöknek képeket”.

The post Orbán Balázs szerint Magyar Péterre ráuntak az emberek, de Orbán Viktorra kíváncsiak first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tulsi Gabbard szerint Oroszország veszélyt jelent

Energiaszakértő: durva rezsiemelésre készül a Fidesz, mivel az orosz gázt jövőre ki fogják vezetni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.96Ft
20 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 22:15 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 22:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.63Ft
20 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 22:15 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 22:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek