Azonos nemű párok is örökbefogadhatnak Görögországban

A görög alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a házaspárként élő azonos nemű párok örökbefogadási joga megfelel az alkotmányban garantált gyerekvédelmi előírásoknak. A határozat szerint az ilyen örökbefogadás „nem sérti a gyermekvédelmet és a gyermek legfőbb érdekeit”, ugyanakkor az azonos neműek házassága is alkotmányosnak és az Emberi Jogok Európai Egyezményével összhangban lévőnek találta.

Az alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az azonos neműek házasságának elismerése nem érinti az ortodox keresztény egyház szabályait és hagyományait a házasság megkötéséről és a családalapításról, ezek betartása továbbra is a hívők önkéntes döntésére marad. Az azonos neműek házasságáról szóló törvényt még 2024-ben fogadta el a görög parlament, az örökbefogadást pedig idén engedélyezték, de civil szervezetek megtámadták a rendelkezést.

Az azonos neműek házasságáról szóló szabályozást az alkotmánybíróság alkotmányosnak, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartására, a személyiségszabadságra és az egyenlőségre vonatkozó alapelvekkel, valamint az uniós joggal is összhangban lévőnek találta. A döntés a közelmúlt évtizedek társadalmi és erkölcsi nézetváltozását tükrözi, amely a „többség fejlett európai demokráciájában, sőt a nyugati világ széles körében” az azonos nemű párok családi és gyermeknevelési jogainak erősítését célozza – áll a határozatban.

Az alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a házasságban élő azonos nemű pároknak ugyanazt az örökbefogadási jogot kell biztosítani, mint a külön nemű házaspároknak, feltéve, hogy a hivatalos gyámhatóság és a szociális szolgálat alkalmasnak találja a párokat. (Proto Thema)


Forrás

Érdekességek

A Guardian nagyon kemény állításokat közöl az ukrán pénzszállítók elfogásáról

Chuck Norris plusz: ezek a viccek halhatatlanná teszik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.74Ft
21 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Mar 2026 04:15 UTC
Latest change: 21 Mar 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.68Ft
21 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Mar 2026 04:15 UTC
Latest change: 21 Mar 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek