Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és az MMM elnöke Instagram-oldalán arról számolt be, hogy Alpár György barátjával közös, „Orbánbúcsúztató” elnevezésű rendezvényén

Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns.

A rendőrök azonban azonnal közbeléptek, és lefegyverezték az illetőt, emiatt köszönetet is mondott az előző kampányidőszak ellenzéki kormányfőjelöltje, aki egy képet is mutatott az esetről.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Márki-Zay Péter (@markizaypeter) által megosztott bejegyzés

A polgármester egy későbbi bejelentkezésben arról beszélt, hogy vége volt a rendezvénynek, körülbelül 20 méterre volt tőlük a vásárhelyi férfi, mikor elővette a fegyverét. Azt nem tudják, milyen fegyver, vagy hogy rájuk akarta-e fogni. A rendőrök elvitték a férfit, akiről azért tudják, hogy fideszes, mert Márki-Zay-jal többször is vitába keveredett már.

Az ügyben megkerestük a rendőrséget is, ha válaszoltak azzal frissítjük cikkünket.

Narancsos bukta

Márki-Zay délután négy órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt tartott beszédet Alpárral, mondtak „búcsúüzenetet”, de volt narancsos tea, narancsos bukta, aszfaltrajz és zene is – derül ki a politikus mai posztjából.

The post Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Alice Weidel: A háború és az erőszak fenyegeti a szabadságot Európában

Hazai vereség után komoly bravúr kellene a debreceni kézisektől, hogy meglegyen a BL-továbbjutás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.73Ft
22 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Mar 2026 12:40 UTC
Latest change: 22 Mar 2026 12:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.66Ft
22 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Mar 2026 12:40 UTC
Latest change: 22 Mar 2026 12:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek