Több mint fél éve, tavaly szeptemberben számoltunk be arról, hogy Egerben, az egykori Kepes Intézet utolsó, még az épületben maradt műtárgyát a város szétdaraboltatta és hulladéktelepre vitette. A tárgy egy generatív designnal készült, nagyméretű pult volt, amely a kulturális intézmény fogadóterében állt. A fogadópultot a doubleNegatives Architecture nemzetközi alkotócsoport készítette, amelynek magyar tagja is van, Maróy Ákos. Szeptemberben ott ért véget a cikkünk, hogy a városháza közölte: a tárgyat helyre fogják állítani.

Március 12-én az egri Polgármesteri Hivatalnál érdeklődtünk arról, hogy történt-e fejlemény az elmúlt fél évben, és hogy mi a helyzet a fogadópulttal. Kérdéseinkre Vágner Ákos, a város fideszes polgármestere emailben azt válaszolta, hogy „az Önkormányzat nyilvántartásaiban és vagyonleltárában fogadópultként szerepelt, nem műtárgyként, vagy önálló művészeti alkotásként”. Mint írta: „a pult bontását követően az önkormányzat gondoskodott annak helyreállításáról, jelenleg biztonságos körülmények között van elhelyezve.”

A polgármester levelében közölte, hogy „Gulyás László alpolgármester úr többször is párbeszédet folytatott az eredeti alkotók képviseletében eljáró Maróy úrral, annak érdekében, hogy a fogadópult a jövőben megfelelő környezetben kaphasson helyet. Az együttműködés elősegítése céljából a Nemzetközi Kepes Társaság képviselője személyes látogatást ígért Egerben, amelyre a közeljövőben kerül sor egy olyan időpontban, amikor egyik fél sem akadályoztatott.”

Amikor azonban megkérdeztük, hogy mikor tudnánk mi is megtekinteni a pultot, a polgármester március 17-én azt válaszolta, hogy először a társaság képviselőjét várják látogatóba; „ezt követően természetesen nyitottak vagyunk arra, hogy a sajtó képviselői számára is biztosítsuk a megtekintés lehetőségét.”

Nem tűnt el, csak átalakult

Néhány nap múlva, március 20-án, pénteken az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. (EVAT) a Facebookon közzétett egy posztot, amely szerint a tárgy megvan, sőt, helyre is állították. »„Leleplezés”: megkerült az eltűntnek hitt fogadópult« – kezdődik a diadalmas hangú közlemény, amely azt sejteti, alaptalanul érték a várost olyan vádak, hogy nem megfelelően bánt az alkotással.

Az EVAT Zrt. a posztban azt írja, hogy a tárgy a Városi Integrált Ügyfélközpontban kap majd helyet. „Hol is képzelhetnénk el méltóbb otthont és funkciót ennek az elegáns darabnak, mint egy olyan helyen, ahol a város lakóinak szolgálata leginkább testet ölt. A megvalósítani kívánt ügyfélközpont reprezentatív belső enteriőrjének részeként a fogadópult bárki számára megtekinthető lesz az év 365 napján, emellett Társaságunk gondozásában olyan hosszútávú funkciót kap, amely értékéhez híven tükrözi majd fontosságát is.”

Kérdésünkre az International Kepes Society (Nemzetközi Kepes Társaság) képviselője közölte, hogy pénteken Egerben járt, és megerősítette, megvan a tárgy. A képek alapján ugyanakkor nem egyértelmű, hogy szakszerűen történt-e a restaurálás, amibe egyébként nem vonták be az alkotókat.

„Első ránézésre úgy tűnik, hogy »ez nem az a pult«, vagyis valószínűleg a volt pult részeiből álló, erősen módosított változat – mondta kérdésünkre a Svájcban élő Maróy Ákos. – Nem teljes a képdokumentáció, a raktárban vannak darabok, amik befóliázva maradtak, így a tárgyat nem is lehet teljesen ellenőrizni. Nem láttuk »összerakva«, ami kétely nélkül mutatná, hogy eredeti formájában megvan. A képeken látható három darab összességében kisebbnek tűnik, mint a pult eredeti mérete, ami hét darabból tevődött össze. Eredeti fotókhoz képest látványos különbségek tűnnek fel. A kontextust is figyelembe véve – mégis, mire kellett ennyi hónap titkolózás? –, nekem olybá tűnik, hogy itt próbálták menteni a menthetőt, és összehegesztettek valamit, ami felületesen nézve úgy néz ki, mint az eredeti. És ezt próbálják eladni, mint »restaurált változatot«”.

Maróy összevetette a „restaurálás” után készült képeket a fogadópult eredeti állapotával (az alábbi fotókon sárgával és pirossal jelölve), és lényeges különbségeket talált.

Az alkotó hozzátette: „mi csavarokat csak a földhöz rögzítéshez használtunk, es akkor is egyesével – tehát így duplán egymás mellett, ráadásul nem a föld felé mutatva, egyáltalán nem. (Arról nem is beszélve, hogy ezek a dupla illesztésű csavarmenetek nincsenek is síkban, elég borzasztó munka az egész.)”

Hol volt eddig, és hol lesz most?

Az egri Kepes Intézet, amely tavaly szűnt meg, eredeti szándékai szerint George Kepes (Kepes György, 1906-2001) alkotó, tervező és gondolkodó hagyatékára építve, Eger történelmi belvárosában szeretett volna modern és kortárs kiállító- illetve kutatóhelyet teremteni. Kezdeti programja azonban lassanként felhígult, egyre inkább eljelentéktelenedett, majd források híján bezárni kényszerült.

A szépen felújított épület kiürült, azt egy licit során, amelyben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Egri Főegyházmegye versenyzett, ez utóbbi vette meg, február végén pedig az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Intézete költözött ide. Beszédes, hogy a költözésről szóló hírük nem is említi, hogy egy szintén médiával, dizájnnal és technológiával foglalkozó intézet működött a házban korábban. A Kepes Intézet gyűjteményét a hírek szerint a Dobó István Vármúzeum raktárába vitték, és jelenleg nem tudni, mikor és hol lehet látni majd legközelebb.

A pult műalkotás értékű belsőépítészeti tárgy, amely nemcsak esztétikai, hanem módszertani és technológiai szempontból is érdekességeket rejt magában. Készítése idején, 2010-ben a generatív vagy algoritmikus építészet még új területnek számított, miközben a csoport nemcsak tárgyakat, de épületeket is tervezett már ezzel a módszerrel – egy házuk Japánban fel is épült.

A doubleNegatives Architecture csoport nemrég az Építészfórumon megjelentetett egy közleményt, amely szerint az elmúlt hónapokban nem kaptak hitelt érdemlő tájékoztatást arról, hogy pontosan hol is a műtárgy. „Egy műalkotást szétflexelni és a vastelepre kidobni nem elfogadható – sem szakmailag, sem etikailag, sem kulturálisan, sem jogilag” – kezdődik a nyílt levél, amelyet aláírásukkal támogattak az építész szakma képviselői is.

Az Átlátszó KiMitTud nevű felületén követhető, hogy Maróy milyen közérdekű adatigényléseket adott be az egri Polgármesteri Hivatalnak, az Egri Közszolgáltatások Városi Intézményének, illetve a Dobó István Vármúzeumnak. A doubleNegatives szerint bármi is történt az alkotásukkal, az biztosan problémás. Ha felújították – a képek alapján úgy tűnik, történt ilyesmi –, akkor az az alkotók bevonása nélkül történt, ami éppúgy elfogadhatatlan, hiszen egy művet nem lehet az alkotók közreműködése nélkül módosítani.

„Az EVAT által említett Városi Integrált Ügyfélközpont nevű hely egyszerűen nem létezik, és tudomásom szerint nincs rá konkrét terv sem – mondja a Qubitnek Maróy. – Ez szintén vetítés, jól hangzó üzenet, de alapja nincs. És hogy is lenne ez a tárgy oda integrálva, ha specifikusan a volt Kepes Intézet bejáratának terébe, az oszlopok köré terveztük? A megfelelő helye most is az egykori Kepes Intézet, vagyis az egyetem Design Intézete.”

Szerinte az alapviszonyok, a szerzői és a tulajdonjog továbbra sincs kezelve. „Most akkor újabb vélelmezett tulajdonosa lett a pultnak, az EVAT Zrt.? Ebbe a barkácsfolyamatba nem vontak be minket mint szerzőket egyáltalán, pedig látható, hogy módosítottak a tárgyon, ami szerzői jogba ütközik, és ezen felül új hasznosítási célokat fogalmaztak meg.”

Építész nélküli építészet

Ez a tárgy a doubleNegatives Architecture csoport egyetlen magyarországi megjelenése, illetve itt valaha bemutatott installációja. Ez azért is különös, mert ez a nemzetközi csoport – egész pontosan Maróy Ákos, Sota Ichikawa, Max Rheiner, Kaoru Kobata, Satoru Higa és Hajime Narukava – 2008-ban az országot képviselte a Velencei Építészeti Biennálén a Corpora in Si(gh)te projekttel, amely szerepelt a berlini Transmediale és a linzi Ars Electronica fesztiválokon is.

„Akkoriban sokan meg is kérdőjelezték a generatív építészet vagy algoritmikus építészet létjogosultságát. Hogy vajon az építész nélküli építészet az egyáltalán reális-e. A Velencei Biennále után például megjelent rólunk egy kritika azzal, hogy ez konnektor építészet, vagyis, ha kihúzod a falból, akkor megszűnik, ellentétben azzal, ami kőből van, mert az megmarad” – emlékszik vissza Maróy a vegyes reakciókra.

„Amikor mi ezeket a munkákat 2007 és 2012 között elkészítettük, akkor még a ma elterjedt generatív, vagy algoritmikus építészeti tervező eszközök nem léteztek. Tehát mindez valamiképpen előfutára volt annak, amit ma látunk”

– magyarázza. – Nem használtunk off-the-shelf tervező eszközöket, mindent mi magunk kódoltunk, ezek a kódok futottak, és az elképzelés mindenfajta léptékben működött. Manapság, amikor arról beszélünk, hogy AI-jal dolgozunk, agentic, vagy ágens alapú AI-t használunk, az tulajdonképpen ennek a logikának a folytatása.”

Voltak azonban, akik akkor is pontosan értették, miről van szó – a projekttel számos publikáció és könyv foglalkozik. A Velencei Biennáléhoz készült katalógusban Márton Enikő építész így ír: „A nanotechnológia fejlődésével és a számítógépes kódolás használatával nem csak William Gibson víziója – Tokió földrengés utáni, pillanatok alatt lejátszódó újraépülése – (…) hanem a virtuális térben megjelenő reszponzív átformálódás is fizikai valósággá válhat.”

Pulttól a házig

A Corpora szoftver információkat gyűjtött a térből, a környezetből, és ezek alapján tervezett olyan objektet (tárgyat, vagy akár házat), amely a legoptimálisabban reagál a közegére. Ennek megfelelően, a Velencében megvalósult projekt a Giardini magyar pavilonjára, Maróthy Géza szecessziós épületére reagáló, magára az épületre vetített virtuális építmény volt.

A csoportnak egy fizikai épületterve is megvalósult, Japánban, Naganóban, 2014-ben. Ez a nyaralóház is a neki helyet adó a környezetre, a Yatsugatake-hegység lábánál található erdős telekre reflektált, a technológia adta architekturális válaszokkal. A tervezéshez egy korai multi agent rendszert használtak, a ház formáját és tereit teljes egészében az algoritmus határozta meg. A nyers beton, üveg- és falapok könnyűnek, szinte törékenynek, sebezhetőnek tűnő konstrukciót eredményeztek. A Dezeen folyóirat azt írta róla, hogy figyelembe veszi a táj lejtését, a napsütés irányát, az időjárási viszonyokat, valamint a nagy fák és sziklák elhelyezkedését, és ami ezáltal létrejött, „egy szögletes, szabálytalan alakú ház, amely gyűrűként veszi körül a táj egy darabját”.

A módszert más léptékben használva hozta létre a csoport belső építészeti objektjeit, ezekből több is található a világ különböző pontjain, és ezek egyike volt, amit Egerben szétflexeltek. A doubleNegatives csoport akkori formájában már nem aktív, a japán alapító tagok viszik tovább az eredeti tevékenységet.

Innováció, design és művészet összekapcsolása

„Mindannyian különböző irányokba mentünk, a csapat svájci tagja, Max Rheiner a zürichi design egyetem, a ZhDK tanára és a Somniacs VR-cég alapítója – mondja Maróy. – Én repülésben használt augmented reality fejlesztésekkel foglalkoztam, utána a Meta-nál dolgoztam AR és VR vonalon. Sota Ichikawa építészként dolgozik, előtte tanított a Tokiói Egyetemen. A csoporthoz kapcsolódó Hajime Narukawa létrehozott egy AuthaGraph nevű újszerű projekciós rendszert, amely részben a doubleNegatives által kidolgozott, a teret 360 fokban átlátni és kezelni képes Super Eye koncepciójára épül. Mindannyian aktívak vagyunk, és a tevékenységünkben megjelenik a korábbi közös munka lenyomata. És az is tény, hogy közben ez az iparág előrehaladt, és a generatív építészet ma már nem számít különlegesnek.”

A technológia valóban rapid módon változik, és szembeötlő, hogy az innováció, a design és a művészet összekapcsolását célzó intézmények elvesztik korábbi jelentőségüket, vagy legalábbis folytonos szerepkeresésben vannak. A karlsruhei ZKM (Zentrum für Kunst und Medien) 1989-ben „elektronikus Bauhausként” indult, a kísérletezés és fejlesztés terepeként, és egy ideig kifejezetten trendformáló intézmény volt, ma azonban jóval több társadalmi, aktivista szerepet visz, és inkább fókuszál az átdigitalizált világ komplex kihívásaira, a valóság és a fikció összemosására, a manipulációra adható válaszokra.

Az 1979-es alapítású, linzi Ars Electronica központ is küzd a marginalizálódással, de rendre újragondolja koncepcióját és a kétezres évektől világszinten is sikerült pozicionálnia magát. Magyarországon leginkább arra van példa, hogy a technológia és a kultúra közös metszetében mozgó intézmények nem fenntarthatók. Az egykor a Soros Center for Contemporary Art nyomán alakult budapesti c3 Kulturális és Kommunikációs Központ források nélkül, a minimumra csavarva működik. A kalocsai Schöffer Múzeum kortárs művészeti és kutatási tevékenységbe is kezdett, de most a megszűnés szélén áll, a Kepes Intézet pedig papíron sem létezik már.

„Magyarország nagyon centralizált, szinte minden Budapesten van. Pedig működő modell lenne az is, hogy egy történelmileg jelentős, kisebb – nem szeretem ezt a szót, de vidéki – városban, örökségi környezetben működjön egy abszolút korszerű, kortárs kultúrával, technológiával, alkotással foglalkozó intézmény” – mondja Maróy. Svájcból hoz példát, Gruyères városából, ahol a történelmi vár előtt áll a Ridley Scott rendezte Alien (1980) látványvilágát is tervező, 2014-ben elhunyt alkotó, H.R. Giger állandó múzeuma.

Maróy szerint érdemes „kizoomolni” a doubleNegatives és a tárgy történetéből. „Mert mi is történik itt? Adott egy történelmi fontosságú magyar város, Eger, amely kap egy lehetőséget azzal, hogy a Kepes-hagyaték egy része adományként ide kerül. Színesíthetné a saját kulturális relevanciáját, de ehelyett ezt a lehetőséget eltékozolja.”

Forrás