Az évek óta az államigazgatás és a kormányzat helyett dolgozó Víz Koalíció három héttel az országgyűlési választások előtt tetemre hívta a parlamentbe kerülés esélyével induló öt párt vízügyi szakpolitikusait. A március 20-án a Margit-szigeti Kristályszíntérben rendezett Vízparlamentet négy olyan témában hívták össze a civilek, amelyekben az esemény leírása szerint „Magyarország nem halogathatja tovább az érdemi döntéseket és lépéseket”.

A kora délután kezdődő fórum panelbeszélgetésein terítékre került a végletesen leromlott ivóvízhálózat, a kaotikus szennyvízkezelés, a városokban és vidéken egyaránt jellemző vízszegénység, valamint a Kárpát-medence kiszáradását megállítani képes területi vízgazdálkodás helyzete. A meghívott politikai formációk közül a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) és a Mi Hazánk képviseltette magát – a másfél évtizede országló Fidesz és a legfőbb ellenzéki kihívó, a Tisza azonban távol maradt.

Szomjas jövő

„A rezsicsökkentéssel beáldoztuk a közműfejlesztéseket” – foglalta össze tapasztalatait Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője. Mint mondta, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbb két éve hívta fel a kormányzat figyelmét az ivóvíz-szolgáltatás hosszú távú fenntarthatósági kockázataira. A témának szentelt panelbeszélgetésen többször idézett 2024-es számvevőszéki jelentés szerint az általuk utoljára vizsgált 2017-2022-es években a „kitermelt vízmennyiség egynegyedét jelentette a hálózatba betáplált, ivóvízként nem használt közüzemi vízveszteség, amelynek az ÁSZ által becsült értéke évente meghaladta a 17 milliárd forintot”. A legfrissebb nyilvános állami látlelet úgy fogalmaz, hogy „a hálózatba betáplált, ivóvízként nem számlázott víz mennyisége megtöltené a Balaton 8,8 százalékát”.

Éberling Balázs, a Mohács-szigeti Homorúd polgármestere, a Mi Hazánk mezőgazdasági szakpolitikusa szerint a rendkívül elöregedett, az ország számos területén katasztrofális állapotú ivóvízhálózat karbantartása állami finanszírozás híján szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja a még önkormányzati tulajdonban maradt szolgáltatókat, amelyek ráadásul minden területen általános és súlyos szakember hiánnyal is küzdenek. Az ÁSZ-jelentés is megállapította, hogy a „vízveszteség kialakulásának egyik oka az eszközök elhasználódottsága, a rekonstrukciók elmaradása”. Ahogyan azt is, hogy az „ellátásért felelősök és a társaságok 2023-2037 évekre vonatkozó gördülő fejlesztési tervei szerint a víziközmű hálózatok rekonstrukciójának finanszírozási igénye a következő 15 évben 3 775 milliárd forintot tesz ki”.

Kiderült az is, hogy a végtelenített felújítási ciklusok és a rendszer állapota nem varrható csak a működtetést végző cégek nyakába. A tapasztalatok szerint a helyi szolgáltatást biztosító vízművek erőn felül próbálják menteni a menthetőt, de a saját erőből történő fejlesztésekhez szükséges forrásokat lenullázták, így egyes, szakmai berkekből származó becslések alapján mintegy 1000-3000 milliárd forintnyi összeg hiányzik a rendszerből ahhoz, hogy számottevő javulást lehessen elérni. Csakhogy a közművek karbantartására, rekonstrukciójára fordítható költségvetési források összege nem haladja meg az évi 200 milliárd forintot.

Mindeközben folyamatosan emelkedik azoknak a száma, akik nem férnek hozzá az az ország több részén egyébként tartósan „arzénes, nitrátos”, vagy csupán zavaros vezetékes vízhez. Neulinger Ágnes, az MKKP országgyűlési képviselőjelöltje szerint Magyarországon jelenleg 200 ezernél is több embernek sérül a tiszta vízhez való alapjoga. Mint mondta, „a tanyavilág és a szegregátumok mellett a nagyobb városok zártkerti övezeteiben is egyre magasabb a vízszegénységben élők száma”.

Szennyvízfronton sem sokkal rózsásabb a helyzet. A Vízparlamenten megjelent pártpolitikusok szerint a városi nagy tisztítóművek tagadhatatlanul korszerűek, de hiányoznak a kisebb kapacitású modern szennyvíztelepek, és a meglévő rendszerek sincsenek egymással „faluról falura összehangolva”. Hosszú évek alatt sem sikerült megoldani a tisztítás nélküli illegális kiengedést sem. A tematikus panelbeszélgetésen kiderült, hogy rendszeresen kerül szennyvíz a települések határát érintő élővízfolyásokba, még „az olyan szem előtt lévő Pest-megyei kisvizekbe is, mint amilyen a természetromboló vízügyi kotrás miatt tavaly nyáron a címlapokra került Gerje-patak”. A panaszdélutánnak is beillő panelbeszélgetések résztvevői abban is egyetértettek, hogy a világ boldogabb országaiban energiatermelési vagy mezőgazdasági célra hasznosított szennyvíziszappal Magyarországon hivatalosan nem foglalkozott senki az elmúlt években.

A DK, az MKKP és a Mi Hazánk vízügyi elképzelései egyébiránt legfeljebb részletekben különböznek egymástól. A mindenkinek alanyi jogon járó tiszta és egészséges ivóvíz mellett a naprakész vízminőségi adatok nyilvánosságra hozatala mellett abban is egyetértettek egymással a Vízparlamentre delegált pártpolitikusok, hogy az ivó- és szennyvízhálózatok fenntartása, fejlesztése kormányzati feladat. Neulinger „gondoskodó államnak”, Éberling „jó gazdaként eljáró államnak” nevezte a pártja által vízügyekben kitűzött, helyes és követendő kormányzati viselkedést.

Adataszály

Hogy katasztrofális állapotban van a magyarországi vízvezeték-hálózat, azzal három évvel ezelőtt szembesítette a lakosságot a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezési programjának keretében 2021 őszén létrehozott Víz Koalíció. A Vecsésen, Gyálon, Gödön, Szentendrén és egy sor más agglomerációs településen tapasztalt ismétlődő csőtörések, a rendszeresen büdös, zavaros ivóvíz miatt először helyben panaszkodó lakosok azután kezdtek közösen szervezkedni, hogy felismerték: a lokálisan jelentkező problémákat csak rendszerszinten lehet kezelni. Abból indultak ki, hogy a víziközmű-szolgáltatók minden év végén kötelesek közzétenni nyilvános felületeiken a szolgáltatási területük ivó- és szennyvízhálózatainak egy évvel korábbi állapotát leíró adatokat. Akkor derült ki, hogy az átlagos magyarországi hálózati vízveszteség 21 százalék, de van, ahol az ivóvíz 60 százaléka tűnik el a rendszerből. A vízvezetékrendszer felújítási ciklusa az évtized elején átlagosan 271 év, ami 2023-ban már 280 évre nőtt, miközben a vezetékek átlagos élettartama alig 60-100 év.

Megírtuk, hogy a vizes infrastruktúrát felügyelő Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) helyett az elmúlt években közérdekű adatigényléssel és aktív vízműves szakemberek segítségével összeállított jelentések szerint Magyarországon átlagosan 10-11 csőtörés történik óránként, és akad olyan régió, ahol a szállított víz gyakorlatilag fele kárba megy, országos átlagban pedig a vízvezetékekbe kerülő 5 liter vízből 1 el sem jut a fogyasztókig. Ez a 20 százalék feletti átlagos pazarlás duplája a 10 százalékos európai átlagnak.

A tavaly tavasszal megjelent látleletéhez a Víz Koalíciónak még sikerült beszereznie az információkat, az ideihez szükséges adatszolgáltatást azonban megakasztotta az állami közigazgatás. Homoki Andrea, az Eleven Gyál és Eleven Vecsés nevű lokálpatrióta szervezetek által életre hívott koalíció egyik alapítója a Qubitnek korábban elmondta, hogy 35 szolgáltató közül 18 önkormányzati tulajdonútól megkapták az adatokat, de a 17 állami cég a nagy adatmennyiségre hivatkozva egyenlevélben értesítette őket arról, hogy csak betekintésre ad lehetőséget. A civilek az adatbetekintést nem fogadták el, mivel az előző négy évhez hasonlóan egy szakmai tanulmányhoz szerették volna feldolgozni a kapott információkat, ezért bírósági eljárást kezdeményeztek.

Idén februárban az eljáró bíróság aztán kimondta, hogy a Nemzeti
Vízművek nem adatkezelő. A Víz Koalíció szerint ez azt jelenti, hogy „az az állami tulajdonos, amely 17 vízszolgáltató működéséért felel, hivatalosan nem rendelkezik azok működési adataival. Adatok nélkül viszont nehéz megmondani, hány csőtörés van, mekkora a vízveszteség, vagy mennyire romlik a hálózat állapota. Az ítélet következménye, hogy az idei jelentés nem készül el a márciusban rendezett Víz Hetére, amiben jelenleg vesztésre állnak”.

Forrás