Hétfőig kitart a jó idő, de húsvét után újra jönnek a hideg reggelek

Vasárnap volt az év eddigi legmelegebb napja, a jó idő pedig még hétfőn is ki fog tartani – írja az Időkép. A kora nyárias hőmérsékletek azonban csak kedd reggelig maradnak, utána egy front hatására egyre hidegebb lesz az időjárás, csütörtökön és pénteken pedig egyes helyeken akár mínuszok is előfordulhatnak hajnalban.

Vasárnap napos, száraz időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel. Éjszaka átmenetileg megnövekszik, hétfőn csökken a felhőzet, de hazánk délnyugati, déli harmadán és az északkeleti határvidéken felhősebb marad az idő. Elsősorban északon, északkeleten, a hétfői nap első felében fordulhat elő – nem sok helyen – zápor – írja a HungaroMet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 16 és 22 fok között alakul.

Ezt követően viszont északkelet felől egyre nagyobb ütemben fog fölénk szivárogni a sarkvidéki hideg, aminek köszönhetően jelentősen visszaesnek majd a maximumok. Ez azt jelenti, hogy kedden délután még 14–19 fokra van kilátás, szerdán és csütörtökön azonban már csak 10–16 fokot mérhetünk, míg pénteken északkeleten helyenként 10 fok alatt marad a hőmérséklet. Keddtől ráadásul északkeleten visszatérnek a gyenge hajnali fagyok, ami nem jó hír a virágzó gyümölcsfák szempontjából.


Forrás

Érdekességek

Az ukrán kormány szerint Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Pokoli körülmények uralkodnak az ukrán toborzóközpontokban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF383.86Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 07:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 07:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF332.76Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 07:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 07:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek