A brit miniszterelnök „aggasztónak” tartja, hogy Kanye West egy londoni fesztiválon lép fel

Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy „aggasztónak” tartja, hogy Kanye West idén nyáron a londoni Wireless Fesztivál fő fellépője lesz – írja a BBC.

„Az antiszemitizmus bármilyen formája visszataszító, és határozottan fel kell lépni ellene, bárhol is jelenik meg”

– mondta Starmer.

West, azaz Ye az elmúlt években széles körű kritikát kapott rengeteg megnyilvánulása, köztük az antiszemita kijelentései miatt, amikért egy ponton bocsánatot kért, amit aztán visszavont, hogy aztán idén januárban megint bocsánatot kérjen. Kanye régóta tartó elborulásának minden pontját nehéz is lenne összeszedni, mi ezt legutóbb, ebben a 2022-es cikkben próbáltuk meg megtenni. A náci vagyok – nem vagyok náci timeline azóta nagyjából így nézett ki az elmúlt években:

A 48 éves amerikai rapperről mindezek után idén április elején jelentették be, hogy mindhárom napon ő lesz az észak-londoni rap- és R&B-fesztiválnak a fő fellépője. A fesztivál fő szponzora, a Pepsi ezután megerősítette, hogy „úgy döntött, visszavonja támogatását” a háromnapos eseménytől, annak ellenére, hogy az eseményt „Pepsi presents Wireless” néven hirdették eddig.

A bejelentés után Keir Starmer a The Sun on Sundayban közölt nyilatkozatában azt írta, hogy Westet „korábbi antiszemita megjegyzései és a nácizmus dicsőítése ellenére” hívták meg. Szerinte viszont az „antiszemitizmus bármilyen formája visszataszító, és határozottan fel kell lépni ellene, bárhol is jelenik meg”.

„Mindenkinek felelőssége, hogy Nagy-Britannia olyan hely legyen, ahol a zsidó emberek biztonságban érzik magukat” – írta a brit miniszterelnök.

A hét elején az Egyesült Királyság legnagyobb zsidó érdekképviseleti szervezete, a Board of Deputies of British Jews vezetője arról beszélt, hogy Westet meg kellene akadályozni abban, hogy belépjen az országba. A Liberális Demokraták vezetője, Sir Ed Davey csütörtökön pedig azt mondta, a kormánynak meg kellene tiltania West belépését az Egyesült Királyságba, hangsúlyozva, hogy „szigorúbban kell fellépni az antiszemitizmussal szemben”, és a fellépést „rendkívül súlyos ügynek” nevezte.

West legutóbb 2015-ben lépett fel az Egyesült Királyságban, amikor a Glastonbury fesztivál egyik fő fellépője volt.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Trump Iránnak: Nyissátok meg a kibaszott szorost, ti őrült gazemberek, különben pokollá teszem az életeteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF382.66Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 10:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 10:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.37Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 10:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 10:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek