Elérte a Holdat az Artemis-2 küldetés – az űrhajósok hamarosan olyan messze jutnak, mint még korábban senki

Elérte a Holdat az Artemis-2 küldetés, vagyis az Orion űrkapszula magyar idő szerint hétfő kora délután belépett a Hold gravitációs mezejébe – írja a Reuters.

Az űrhajó olyan pályán halad, amely hamarosan a Hold árnyékos, túlsó oldala fölé repíti a legénységet, ami rekordot is jelent az emberiség történetében, hiszen ezzel Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen lesznek azok az emberek, akik a legtávolabb jutnak a Földtől.

Az Artemis-2 küldetés magyra idő szerint április 7-én hajnali 01:05-kor éri el a küldetés Földtől mért maximális távolságát, ami nagyjából 406 770 kilométert jelent. Ez nagyjából 6601 kilométerreal haladja meg az Apollo–13 legénysége által 56 éve felállított rekordot.

Az említett távolság megközelítése azt is jelenti, hogy az Orion űrkapszula Hold túlsó oldala körül fog haladni, a legénység pedig nagyjából 6437 kilométer magasságból figyelheti meg az égitest sötét oldalát, méghozzá profi kamerákkal. Ez ritka és tudományosan értékes nézőpontot kínál: láthatóvá válik például, ahogy a napfény átszűrődik az égitest peremén, ami egy fordított holdfogyatkozásnak felel meg.

A Hold megkerülése magyar idő szerint 20 óra 34 perckor kezdődhet, nagyjából 6 órát vesz igénybe, és ennek során a kapcsolat várhatóan megszakad a földi irányítással.

Miért megyünk újra a Holdhoz?

Az Artemis–2 az ambíciózus Artemis-program része, amelynek hosszú távú célkitűzései között nem kisebb feladatok szerepelnek, mint sorozatos emberes holdra szállások végrehajtása, valamint egy állandó holdbázis megépítése. Jelenlegi, újradolgozott ütemtervük szerint 2028-ban juttathatják az első asztronautákat a felszínre, ahol később négy fázisban építenének fel egy kutatóállomást.

Eszerint tehát a következő évtizedben az emberiség több égitesten élő fajjá válhat, már ha a NASA képes lesz tartani magát a vállalásokhoz. Az elmúlt években ez ugyanis korántsem volt az erőssége: az Artemis–2-nek például az első tervek szerint 2022-ben kellett volna elstartolnia, végül azonban csak négy évvel később sikerült ezt meglépni. Az emberes holdra szállás szintén sokat késik: eredetileg 2024-ben akarták teljesíteni, vagyis szintén legalább négy éves csúszásban vannak vele.

A NASA számára nem csupán presztizskérdés, hogy mikor sikerül megvetnie a lábát a Holdon, késlekedése akár abba is kerülhet, hogy az Egyesült Államok elveszíti évtizedek óta tartott vezető szerepét a világűrben. Az új versenytársaként feltűnő Kína ugyanis szintén kiszemelte magának az égitestet, ahol Amerikához hasonlóan bázist is kiépítene.

A kelet-ázsiai nagyhatalom a hivatalos közlések szerint egyelőre még néhány évvel a NASA mögött van, hiszen vállalásuk értelmében 2030-ig hajtják végre első emberes holdra szállásukat, a szakértők azonban attól félnek, az állás könnyen megfordulhat. Persze nehéz megbecsülni, hogyan halad valójában a kínaiak űrporgramja, hiszen jóval kevésbé transzparensen kommunikálnak nyugati riválisaiknál, az azonban biztos, hogy rengeteg energiaforrást fordítanak az űrkutatásra.

A két ország új űrversenyről, és holdprogramjaikról korábban többször is írtunk:

Kapcsolódó
Donald Trump és Hszi Csin-ping a Hold előtt.
A következő években dőlhet el, kié lesz a hatalom a Holdon

Az Artemis–2 elindításával új fázisba lépett az űrverseny, a hivatalos kommunikáció szerint az emberiség néhány évre van attól, hogy elkezdjen tartós jelenlétet kiépíteni az égitest felszínén. Egyelőre viszont nem világos, melyik lesz az első holdlakó nemzet, és hogy lesz-e egyáltalán második vagy a győztes mindent visz.

The post Elérte a Holdat az Artemis-2 küldetés – az űrhajósok hamarosan olyan messze jutnak, mint még korábban senki first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Rendhagyó húsvéthétfői miniszterelnöki látogatás Kiskundorozsmán + videó

Tóth Vera a Tisza Pártról szóló filmet ajánlotta az Instagramon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF381.38Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 19:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 19:34 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.41Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 19:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 19:34 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek