Áttörés a pszichedelikumok kutatásában: megvan a tripek idegrendszeri ujjlenyomata

LSD-t, pszilocibint, DMT-t, meszkalint és ayahuascát használók agyáról orvosi képalkotó eljárásokkal készített felvételek összehasonlító elemzésével egy nemzetközi kutatócsoport azonosította azt az „idegrendszeri ujjlenyomatot”, amely a felsorolt pszichedelikumok után tartósan hátra marad – írja a brit Guardian.

A Nature Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerzőgárdája szerint az öt felsorolt pszichedelikum ugyanarra a srófra járva változtatja meg az agyterületek hierarchiáját. Danilo Bzdok, a montreali McGill Egyetem munkatársa által koordinált nemzetközi kutatás eredményei szerint a neurális aktivitás befolyásolásának területén akadtak ugyan különbségek a szerek között, ám az agyterületek közötti kommunikáció megváltoztatásában jelentős átfedés mutatkozott. A legszembetűnőbb a magasabb szintű gondolkodásért felelős, illetve a látással és érzékeléssel kapcsolatos primitívebb hálózatok közötti „közvetlen” kapcsolat kialakítása volt.

A kutatók további változásokat észleltek a szokásokkal, a tanulással és a mozgással kapcsolatos agyi régiókban is. Ugyanakkor, a korábbi elméletekre rácáfolva nem talált megbízható bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy egyes hálózatok „szétesnek” a pszichedelikumok hatására.

A kutatók szerint a tanulmányukban ismertetett eredmények segít biztosabb alapokra helyezni a pszichedelikus kutatásokat, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a világszerte jelenleg még illegális szerek a mentális betegségek széles körben elterjedt terápiás eszközeivé válhassanak.


Forrás

Érdekességek

Megérkeztek az első lenyűgöző fotók a Holdról

Újabb adóemelési ötlet a Tisza Pártnál: Bokros Lajos ingatlanadót akar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF381.59Ft
07 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Apr 2026 18:40 UTC
Latest change: 07 Apr 2026 18:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF329.46Ft
07 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Apr 2026 18:40 UTC
Latest change: 07 Apr 2026 18:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek