Elkészült az ideális eszpresszó matematikai modellje

A Royal Society Open Science folyóiratban április elején megjelent tanulmány szerint az olasz-típusú kávék zamatát meghatározó paraméterek közül meghatározó, hogy milyen könnyen folyik át a víz a kávéőrleményen – írja az ausztrál Connect Sci tudományos portál.

Brit, kanadai és német kutatók 3D-s röntgen-mikrotomográfiás eljárással egy ruandai és egy kolumbiai kávéfajta 11 különböző szemcseméretű és tömörítésű őrleményét vizsgálták annak alapján, hogy adott nyomáson milyen sebességgel áramlik át rajtuk a forróvíz.

A finomabb kávéőrlemények és a szorosabban tömörített korongok jellemzően kisebb csatornákat eredményeznek a szemek között, az alacsonyabb porozitású közeg pedig csökkenti a víz áramlásának sebességét és intenzitását. A kutatók szerint mivelaz áramlási sebesség határozza meg azt az időtartamot, ameddig egy adott vízcsepp érintkezik a kávészemcsével, így ez a paraméter határozza a fizikai és kémiai kölcsönhatások hosszát, vagyis a koffein-mennyiséget és az ízeket befolyásoló „oldható komponensek extrakciós potenciálját”.

A kutatók ezek alapján kidolgozták azt a matematikai modellt, amely „validált előrejelzéseket tesz az őrölt kávékorongok fajlagos felületére és permeabilitására”. Állításuk szerint a képletek olyan bemeneti paraméterekkel kalkulálnak, amelyeket az egyszeri baristák is használnak.


Forrás

Érdekességek

Hamarosan kezdődik Orbán és Vance közös sajtótájékoztatója – élőben az alelnök látogatásáról

A poszméhek ritmusérzéke vetekszik az énekesmadarak és a főemlősök képességeivel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF381.22Ft
07 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Apr 2026 20:40 UTC
Latest change: 07 Apr 2026 20:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.63Ft
07 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Apr 2026 20:40 UTC
Latest change: 07 Apr 2026 20:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek