Bill Gates tanúskodni fog az Epstein-bizottság előtt

A Microsoft társalapítója várhatóan júniusban tanúskodik az amerikai kongresszus előtt a Jeffrey Epsteinnel fennálló kapcsolatairól. Bill Gates „várja, hogy megválaszolhassa a bizottság minden kérdését, és ezzel támogassa annak fontos munkáját” – mondta egy szóvivője a BBC-nek. A meghallgatást június 10-re ütemezték. Gatest nem vádolta meg visszaéléssel Epstein egyetlen áldozata sem, és bár a neve felbukkan a vizsgálati anyagokban, ez nem utal bűncselekményekre.

Jeffrey Epstein január végén nyilvánosságra hozott anyagai arra utalnak, hogy Bill Gates házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat folytatott. Ezek olyan e-mailek, amiket 2013-ban Epstein saját magának küldött el, azt nem tudni, Gates megkapta-e őket. Az egyikben azt állította, segített Gatesnek gyógyszert szerezni „az orosz lányokkal folytatott szex következményeinek kezelésére”, amit aztán titokban a feleségének is beadott volna. Egy másikban Epstein arra panaszkodott, hogy Gates a hat év alatt kialakult „barátságukat figyelmen kívül hagyta és eldobta”. Azzal vádolta Gateset, hogy saját hírnevének megóvása érdekében hagyta cserben őt.

Epstein nem sokkal azután írta meg a Gatesről szóló üzeneteket, hogy meghiúsult a kísérlete egy, a Gates Alapítvány és a JPMorgan Chase közötti együttműködés közvetítésére, így ezzel elesett attól a jelentős bevételtől, amiben reménykedett. Gates szóvivője szerin „ezek az állítások egy bizonyítottan megbízhatatlan, elégedetlen hazudozótól teljes mértékben abszurdak és maradéktalanul hamisak. Ezek a dokumentumok egyedül Epstein frusztrációját bizonyítják amiatt, hogy nem volt folyamatos kapcsolata Gatesszel, valamint azt, milyen messzire volt hajlandó elmenni annak érdekében, hogy csapdába csalja és befeketítse őt”. Gates aztán azt mondta, 2011-ben találkozott Epsteinnel, és három éven át tartottak néhány közös vacsorát, de soha nem látogatta meg a szigetét, és nem volt kapcsolata nőkkel.

Gates az alapítványa munkatársaival tartott megbeszélésen foglalkozott az elítélt szexuális bűnelkövetőhöz fűződő kapcsolataival, és „felelősséget vállalt a tetteiért”. „Bill őszintén beszélt, és több kérdésre is részletesen válaszolt” – közölte a Gates Alapítvány egy nyilatkozatban. A Wall Street Journal beszámolója szerint Gates bocsánatot kért a munkatársaktól, elmondta, hogy két viszonya volt orosz nőkkel, amiről Epstein később tudomást szerzett, de szerinte semmi törvénytelent nem követett el. (BBC)


Forrás

Érdekességek

Mark Sanford launches his comeback bid to Congress

Gundalf, a sztár

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.12Ft
08 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 14:55 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 14:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.54Ft
08 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 14:55 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 14:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek