A másik, fideszes Magyar Péter szabálytalan plakátjai lepték el Kőszeget, pedig eddig nem kampányolt

Szerdára virradóra elárasztották Kőszeget Magyar Péter jelölt választási plakátjai. Ezek a nyugat.hu szerint szabálytalanok, mert nem szerepel rajtuk impresszum, vagyis nem írták rájuk, hogy ki csináltatta őket.

Ő persze nem a Tisza elnöke, hanem a Vas megyei 2. EVK-ban induló független jelölt. Róla a 444 derítette ki, hogy egyáltalán kicsoda, mert korábban egyáltalán nem kampányolt, így sokáig semmit sem lehetett tudni róla.

A függetlenként induló Magyar Péter az ötvenes éveiben jár, az osztrák határ mentén fekvő Bucsuba való, (ami Vas megyei 1-es választókerülethez tartozik, tehát valamiért nem a lakhelye szerinti körzetben indul), és eredetileg szobafestő, most viszont úgy tűnik hogy – kihasználva az osztrák határ közelségét – már Ausztriában dolgozik egy épületfelújításokkal foglalkozó cégnél technikusként. Igazi állatbarát, még a Blikk is beszámolt arról pár éve, hogy megmentett egy őzgidát. Egyébként szeret horgászni, főzni, és igen aktív a helyi közéletben, ami csak még furcsábbá teszi rejtőzködését a kampányidőszak kellős közepén.

Magyar Péternek ötezer követője van a Facebookon, tagja a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, amivel rendszeres résztvevője a helyi falunapoknak, de önállóan is részt vesz a helyi böllérversenyeken, falunapokon. Részese a helyi sportéletnek is, a Szilveszter Kupa Szombathely 2025-ből például focibíróként vette ki a részét.

Helyi forrásaink azonban azt is elmondták, hogy nemcsak a civil életben aktív a bucsui Magyar Péter, hanem a politikaiban is. „A helyi Fidesz belső köreihez tartozik, Hende Csaba bizalmasai közé” – fogalmazott egy, a megyei közéletet jól ismerő forrás a 444-nek. Mindezt Magyar nyilvános Facebook-oldala is alátámasztja. Borítóképén egyből egy Hende Csabával és Menczer Tamással készült közös fotó fogadja a látogatót, és profilképén is egy nagy Magyarországot ábrázoló pólóban van.

A másik Magyar Péter körzetében indul még Ágh Péter (Fidesz), Strompová Viktória (Tisza), Deák Gábor (DK) és Dala Ferenc (Mi Hazánk) is. A nyugat.hu szerint

„Az ő indulása vagy inkább elindíttatása nem ördögtől (persze kinek-kinek megítélése szerint) való, sokkal inkább oroszországi módszerekre hajaz, melynek célja a választópolgárok meg-, illetve félrevezetése.”


Forrás

Érdekességek

Z. Kárpát Dániel sem indul a választáson

Hiába kérte, nem teljesült II. Erzsébet utolsó kívánsága

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.83Ft
09 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 09 Apr 2026 01:05 UTC
Latest change: 09 Apr 2026 00:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.25Ft
09 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 09 Apr 2026 01:05 UTC
Latest change: 09 Apr 2026 00:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek