A fiatalok búcsúzni jöttek Orbántól Debrecenben

„Katasztrófaturizmus” – válaszolta szinte kivétel nélkül minden fiatal, akit három nappal a választás előtt a Fidesz debreceni kampányeseményén arról kérdeztünk, miért jött ki a rendezvényre. Pedig nem voltak kevesen: a strategikusan Debrecen egyik szerényebb méretű terére szervezett nagygyűlésen légvonalban a Dósa Nádor tér közepétől egészen a végéig több olyan egyetemista és középiskolás csoport gyülekezett, akik csak azért jöttek, hogy végignézzék a rendszer utolsó napjait.

Sokan közülük most látták először Orbánt – és reményeik szerint utoljára is. Volt, aki csak csendben figyelt, mások táblákkal készültek, és akadtak olyanok is, akik előre megbeszélték, a beszéd melyik pontján kezdenek majd bele a mocskosfideszezésbe.

Abban viszont nem volt kérdés köztük, hogy a maguk módján, de búcsúzni jöttek.

A személyes elköszönésre – az élet ironiája – épp az adott lehetőséget, hogy Orbán március 15-e után úgy döntött, Magyar Péterhez hasonlóan kiáll a közterekre. A debreceniek így hosszú idő után most láthatták először közelről a miniszterelnököt. Bár a korábbi, háborúellenesnek nevezett turnésorozat alig négy hete épp itt, a debreceni Főnix Arénában véget, arra csak egy szűk, válogatott közönség juthatott be.

Orbán újrázása a városban több okból is indokolt: a hagyományosan narancsvidéknek tartott körzetben a kormánypártok támogatottsága már az önkormányzati választások idején is lejtmenetben volt: a több mint tíz éve polgármester Papp László 13,5 százalékpontnyit rontott 2024-ben a négy évvel korábbi eredményéhez képest. Ehhez adódik hozzá, hogy a ’26-os választásokra a Fidesz tizenkilencre húzott lapot és az országosan is ismert Kósa Lajos, illetve Pósán László és Tasó László országgyűlési képviselők helyett egy teljesen új, inkább csak a helyi városvezetésbe beágyazott fiatal jelöltekkel áll a rajthoz.

A három Debrecen központú egyéni választókerületet 1998 óta minden alkalommal a Fidesz nyerte, a 444 kalkulációja szerint azonban – és meglepő módon a kormánypárti Nézőpont is így számol – az idei választásokon ebből kettő (Hajdú 1-es, és 2-es körzet) inkább ellenzéké lehet, és csupán egyben esélyesebb a kormánypárt jelöltje: Hajdú 3-as oevk-ban, amihez a választókerületek átrajzolásával több kistelepülést is hozzácsaptak. (Nem véletlen, hogy a kampány finisében Magyar is inkább erre a körzetre fókuszált és olyan kisebb településekre látogatott el mint a Debrecentől 20 kilométerre fekvő Létavértes.)

A kormánypárti keménymaggal ezen az áprilisi estén leginkább csak a színpad közvetlen közelében lehetett találkozni. Ők – ahogy az országjárás többi állomásán is – a megszokott koreográfiát követték: a rendezvénysátrakból felvették az ingyen osztogatott zászlót, amivel aztán szinte teljesen kitakarták a hátrébb állók elől a látnivalót.


Forrás

Érdekességek

'What the hell did he just say?' GOP Iran worries build after Trump speech.

Putyin húsvéti tűzszünetet hirdetett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.51Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 05:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 05:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.02Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 05:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 05:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek