Az amerikai őslakosok már az utolsó jégkorszakban szerencsejátékozhattak

A prehisztorikus kockák felfedezése arra utal, hogy az őslakosok már legalább hatezer évvel ezelőtt játszottak ezekkel a tárgyakkal, amik ekkor még nem hasonítottak a mai hatoldalú dobókockára – írja az American Antiquity folyóiratban megjelent tanulmány. A wyomingi, coloradói és új-mexikói régészeti lelőhelyeken talált fából vagy csontból készített eszközök nagyjából a pleisztocén utolsó évszázadaiból származnak, ami azt jelenti, hogy az emberek már több mint 12 ezer évvel ezelőtt is játszottak az úgynevezett bináris (kétoldalú) sorshúzó eszközökkel.

A felfedezés azért lényeges, mert az eddigi tudományos álláspont szerint a legkorábbi játékok darabjai i. e. körülbelül 3000-ből, Mezopotámiából és az Indus-völgyből származtak. Robert J. Madden, a Coloradói Állami Egyetem régészeti doktori hallgatója és a tanulmány vezető szerzője egy olyan 1907-es elemzést használt a kutatáshoz, amellyel Stewart Culin etnográfus 293 történelmi, amerikai őslakos kockakészletet azonosított. Ez alapján a kutató egy olyan négyrészes tesztet állított össze, amellyel a tárgy alakja és az egyes oldalakon található jelölések alapján kideríthető volt, hogy bináris tárgyakról van-e szó.

Bár Madden szerint a kockákat az amerikai őslakosok kizárólag szerencsejáték jellegű tevékenységekre használták, ezek a tárgyak a történelem során különböző célokat szolgáltak: például a római hit szerint a dobások kimenetelét az istenek irányították, és a kockák segítségével hoztak meg fontos döntéseket is. Római korból származó játékok már Hollandiából is előkerültek, amelyeket a kutatók AI segítségével vizsgáltak meg: a sima felszínű, fehér mészkőkorongok egy közel kétezer éves társasjáték kellékei lehettek. Ez azért volt fontos áttörés, mert a kutatók az AI segítségével a játékszabályokat is képesek voltak rekonstruálni.


Forrás

Érdekességek

A Pamkutya egyik tagja szerint az országunk évről évre egyre lejjebb csúszik, ezért kell elmenni szavazni

Sci-fibe illik a Ghost Murmur, amivel a CIA állítólag megtalálta az Irán felett lelőtt amerikai katonát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.82Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 03:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.31Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 03:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek