A NASA felvételei szerint a Föld éjszakai látképe egyre világosabbá válik

A Föld éjszakai fényessége világszerte növekszik, ugyanakkor a mesterséges világítás eloszlása régiónként nagyon eltérően alakul – írja egy, a Nature tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány. A Connecticut Egyetem kutatói szerint a 2014 és 2022 közötti időszakban a napi éjszakai műholdas felvételek, és egy folyamatos változásérzékelő módszer alapján a globális fénytérkép eredményei megcáfolják azt az állítást, hogy a Föld fényességének változásai nagyrészt fokozatosak és egyirányúak. Bár a világítás változásainak eloszlása egyenlőtlen, a kutatás szerint a vizsgált időszakban a Föld éjszakai fényességének mértéke 16 százalékos nettó növekedést mutatott.

A Föld éjszakai látképe az emberi tevékenységek ingadozását is látványosan tükrözte: „a világosság növekedés a 2014-es globális alapérték 34 százalékának megfelelő sugárzási növekedést eredményezett, míg a sötétedés ezt 18 százalékkal ellensúlyozta” – írják a kutatók a tanulmányban. Ennek oka a gyors urbanizációs trendek kialakulása, ami például a szubszaharai Afrikában és Délkelet-Ázsiában eredményezett ugrásszerű fényesség növekedést, míg Európa az energiatakarékossági törekvések és a fényszennyezéshez fűződő aggodalmak miatt jelentősen csökkentette a fénykibocsátását. A legnagyobb teljes fényességgel rendelkező országok az Egyesült Államok, Kína, India, Kanada és Brazília voltak.

Ugyanakkor számos régióban hirtelen elsötétülést tapasztaltak a kutatók, amit a természeti katasztrófák, fegyveres konfliktusok és az ezekből következő áramellátási zavarok okoztak. A kutatók a felméréshez a NASA Black Marble éjszakai fényadat-készletének műholdas felvételeit használták fel: ezekből mintegy napi 1,6 millió képet és adatot elemeztek. A kutatók a Föld fényességi dinamikáinak számszerűsítéséhez a változások területét, a sugárzási változásokat, és a fényességváltozások intenzitását mérték fel. A világ országai a Föld fényszennyezésének és a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentésére egy 2007-ben Ausztráliából elindult akcióval hívják fel a figyelmet minden évben: a Föld óráján egy órára emberek tízmilliói kapcsolják le a villanyokat.


Forrás

Érdekességek

Az amerikai hadsereg új katonai AI-eszköz kifejlesztésén dolgozik

Slot elvesztette az öltözőt? Szoboszlai már kezet sem fogott az edzőjével

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.51Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 05:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 05:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.02Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 05:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 05:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek