Izraeli csapások veszélyeztetik a tűzszünetet – Netanjahu most tárgyalásokat ajánl Libanonnak

Már a kedden elfogadott iráni tűzszünet megszületésekor törékenynek nevezték a megállapodást az elemzések, és egy nap elteltével be is bizonyosodott, hogy nekik volt igazuk. A megállapodás számos pontja kérdéses volt, így többek között az is, kiterjed-e Libanonra is, vagy csak Iránra vonatkozik. Ez most mindjárt kulcsfontosságúvá lépett elő, miután Izrael szerdán a háború kitörése óta a legnagyobb támadást hajtotta végre libanoni célpontok ellen. A libanoni védelmi minisztérium közlése szerint az izraeli támadások következtében szerdán a legfrissebb hírek szerint 303 ember vesztette életét, ami az Izrael és a Hezbollah közötti háború eddigi legtöbb halálos áldozatát jelenti egy nap alatt.

Ennek következtében a Hormuzi-szoros feltételes megnyitása máris bizonytalanná vált: Irán éppen csak, hogy újra megnyitotta, máris ismét lezárta a szorost. Közben a jelentések szerint csütörtökön hajnalban a Hezbollah közölte, hogy „a tűzszünet megsértése” miatt rakétákat lőtt ki Izrael északi részére.

Mire vonatkozik a tűzszünet?


Forrás

Érdekességek

Írországban a hadsereggel oszlatják fel az elszállt üzemanyagárak ellen tüntetők útblokádjait

Elsüllyedt a Duna legöregebb személyszállító hajója

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.9Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 09:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 09:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.45Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 09:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 09:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek