Üzent a választóknak Sulyok Tamás köztársasági elnök

A demokrácia egyik alappillére a szabad választás joga

– indította péntek délelőtti üzenetét Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki a választások előtt osztotta meg mondanivalóját az állampolgárokkal a közösségi médiában.

Az államfő a bejegyzésében megismételte a választások időpontját (vasárnap), ismertette, hogy a szavazatokat 6:00 és 19:00 óra között adhatják le a választópolgárok, illetve figyelmeztetett, hogy a levélszavazatoknak is legkésőbb vasárnap este 19:00 óráig kell beérkezniük.

A köztársasági elnök a posztjában ezután jogelméleti  megfontolásokat ajánlott a választópolgárok figyelmébe, miszerint „az Országgyűlés, mint a legfőbb népképviseleti szerv tagjainak megválasztása a magyar népszuverenitás olyan közvetlen megnyilvánulása, amelynek keretében a közhatalom forrásaként a magyar választópolgárok dönthetnek Magyarország irányításáról, és adnak felhatalmazást a képviselőknek a közhatalom gyakorlására”.

Sulyok kijelentette: az országgyűlési képviselők – szabad, általános és egyenlő választójogon, valamint közvetlen és titkos szavazáson alapuló – választásának napja 36 éve minden alkalommal a függetlenség és a demokrácia ünnepe is egyben. Ennek megfelelően, mint írta „bátorít minden magyar állampolgárt, hogy éljenek a választójogukkal”.

Döntsünk közösen a legjobb tudásunk és belátásunk szerint Magyarország jövőjéről! Ne feledjük, hogy egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat

– fogalmazta meg a választásokkal kapcsolat intelmeit a köztársasági elnök.

Sulyok Tamás már a kegyelmi botrány után került a Sándor-palotába. Elődje, Novák Katalin 2024 februárjában mondott le, miután kiderült, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit a pedofil bűnelkövető igazgató bűnsegédjeként ítéltek letöltendő börtönbüntetésre. Ezután a Fidesz–KDNP Orbán Viktor javaslatára Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság akkori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, majd még abban a hónapban meg is választották.

The post Üzent a választóknak Sulyok Tamás köztársasági elnök first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre

Sosem volt ekkora hiány az államkasszában március végén, az idei hiánycél több mint 80 százalékánál járunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.84Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 13:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 13:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.49Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 13:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 13:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek