Sulyok Tamás megszólalt

„A demokrácia egyik alappillére a szabad választás joga” – kezdte bejegyzését Sulyok Tamás, aki már több mint két éve köztársasági elnök.

Facebook-posztjában ezután olyan alapinfókat sorolt fel, hogy „az országgyűlési képviselőink 2026. évi általános választására április 12-én, vagyis most vasárnap kerül sor”, illetve hogy a szavazatokat 6:00 és 19:00 óra között lehet leadni, és a levélszavazatoknak is legkésőbb vasárnap este 19:00 óráig kell beérkezniük.

Ezután definiálta nekünk, hogy mi is a választás lényege: „Az Országgyűlés, mint a legfőbb népképviseleti szerv tagjainak megválasztása a magyar népszuverenitás olyan közvetlen megnyilvánulása, amelynek keretében a közhatalom forrásaként a magyar választópolgárok dönthetnek Magyarország irányításáról, és adnak felhatalmazást a képviselőknek a közhatalom gyakorlására.”

Sulyok szerint ez „36 éve minden alkalommal a függetlenség és a demokrácia ünnepe is egyben”, és minden magyar állampolgárt arra bátorít, hogy éljenek a választójogukkal.

„Döntsünk közösen a legjobb tudásunk és belátásunk szerint Magyarország jövőjéről! Ne feledjük, hogy egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat.”


Forrás

Érdekességek

Trump’s MAGA allies have a new plan for mass deportations. It could splinter the coalition.

Törölte a Budapestről induló és oda érkező pénteki járatait a Lufthansa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF375.12Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 16:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 16:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.96Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 16:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 16:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek