
Hazatért az Artemis–2 legénysége, miután tíznapos, történelmi jelentőségű űrutazásukon megkerülték a Holdat. Az amerikai űrügynökség négy asztronautát szállító Orion űrhajója magyar idő szerint szombaton 2:07-kor a Csendes-óceánon szállt le, San Diego közelében.

A küldetés legkockázatosabb szakasza negyedórával korábban, 1:53-kor kezdődött, amikor az Orion 40 000 kilométeres óránkénti sebességgel belépett a Föld légkörébe. A légköri ereszkedés során a hőpajzs, amivel kapcsolatban egy korábbi tesztrepülés után aggodalmak merültek fel, 1650 Celsius-fokos hőmérsékletet ért el, miközben a keletkező plazma miatt tervezett módon hat percre megszakadt a kapcsolat az űrhajóval.
Az idegőrlő pillanatok után 6700 méteres magasságban kinyílt az Orion két fékezőernyője, majd egy perccel később a három főernyő is, ami után az űrkapszula nem sokkal a Csendes-óceánba csobbant. Az óceán felszínén lebegő kapszulát később az amerikai haditengerészet helikopterei közelítették meg, amik az űrhajósokat a USS John P. Murtha partraszállást támogató hadihajó fedélzetére szállították. A hajón, amire két órával később az űrkapszulát is bevontatták, az űrhajósok orvosi vizsgálaton estek át, mielőtt a NASA Johnson Űrközpontjába utaznak tovább.

„Reid, Victor, Christina és Jeremy, üdv itthon, és gratulálok ehhez a tényleg történelmi sikerhez – mondta Jared Isaacman, a NASA vezetője. – Az Artemis–2 során a legénység rendkívüli szakértelemről, bátorságról és elhivatottságról tett tanúbizonyságot, miközben az Oriont, az SLS-t és az emberes űrrepülést minden korábbinál messzebb juttatták”.
Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch amerikai és Jeremy Hansen kanadai űrhajósok kedden 1:00-kor 6545 kilométerre közelítették meg a Holdat. A manőver során 406 770 kilométerre távolodtak bolygónktól, amivel a Földtől valaha legtávolabb utazó űrhajósokká váltak. Az elhaladás során készült felvételeken megcsodálhattuk a Hold mögött lenyugvó Földet, egy napfogyatkozást, valamint az égitest Földről nem látható túlsó oldalát.

Máshogy tértek vissza, hogy kíméljék a hőpajzsot
Az Artemis–2-n más pályán tért vissza az Orion űrhajó a Földre, mint a 2022-es, legénység nélküli Artemis–1 küldetésen. Akkor, mint megírtuk, az Orion úgynevezett nem ballisztikus légkörbelépési (skip reentry) manővert hajtott végre, aminek során egy ideig megmártózott a Föld légkörében, majd rövid időre eltávolodott a felszíntől a végső ereszkedés előtt. A manőver az amerikai partokhoz közelebbi és pontosabb landolást tett lehetővé, valamint csökkenthette volna az űrhajósokat a visszatérés során érő nehézségi gyorsulást.

Csakhogy az Artemis–1-es küldetés Orion űrkapszulájának vizsgálata után kiderült, hogy az Avcoat anyagú ablatív hőpajzs a vártnál komolyabb sérüléseket szenvedett, és kiszakadtak belőle nagyobb darabok. A hőpajzs-problémát a NASA két évig vizsgálta, majd úgy döntöttek, hogy a kapszulát védő rendszert nem cserélik le az Artemis–2-ig, helyette inkább elhagyják a nem ballisztikus légkörbelépési manővert, hogy az űrhajó 14 perc helyett csak 8 percig legyen hőhatásnak kitéve. Isaacman beiktatása után újra elővette a kérdést, és miután meggyőződött arról, hogy a hőpajzs biztonságos, jóváhagyta az Artemis–2 küldetés előkészítésének folytatását.
Az április 1-jén kezdődő Artemis–2 tesztküldetésen az Artemis–1-el ellentétben az Orion nem állt pályára a Hold körül, hanem az égitest gravitációját kihasználva tért vissza a Földhöz. Ez biztonságosabbá tette a küldetést, mivel így az űrhajó már eleve Földre visszatérő pályára indult bolygónk elhagyása után, és nem volt nagyobb rakétamanőverekre szükség ahhoz, hogy hazatérjen.

A 10 napos űrrepülés során komolyabb probléma egyszer sem jelentkezett: a Space Launch System (SLS) rakéta hibátlanul pályára állította az Orion űrhajót, aminek parancsnoki modulja és a légkörbe lépés előtt fél órával hátrahagyott, létfenntartásért és manőverezésért felelős európai szervizmodulja is jól teljesített. Igaz, az Orion űrvécéje néhányszor eldugult, és a szervizmodul rakétamanőverekhez szükséges héliumrendszerében az Artemis–1-hez hasonlóan enyhe szivárgást észleltek, ami miatt át kell majd tervezni az űrhajó héliumszelepeit.
2028-ban jöhet a holdraszállás
Wiseman, Glover, Koch és Hansen biztonságos hazatérése hatalmas bravúr Isaacmannek és a NASA-nak, de a figyelem mostantól a holdraszállásra terelődik. Ennek dátumát a NASA vezetője 2028-ra tűzte ki: az Artemis–4 küldetésen űrhajósok az Orionnal pályára állnának a Hold körül, majd átszállnának a SpaceX vagy a Blue Origin holdkompjába, amivel az 1972-es Apollo–17 küldetés óta először leszállnának az égitest felszínére. Ha mindez megtörtént, a következő évek egy, a déli pólus környékén elhelyezkedő holdbázis felépítésére szólnának, ami 2036-ig készülne el.
Csakhogy egyik holdkomp fejlesztése se áll jól, miközben a tét hatalmas, 2030-ig ugyanis Kína is űrhajósokat küldene a Holdra. A SpaceX a következő hónapokban tervezi tesztelni a Starship HLS holdkomp útjához szükséges űrbeli utántöltést, és még idén eljuthat a Holdra a Blue Origin legénység nélküli Mk1 leszállóegysége is. A NASA által 2027-re kitűzött Artemis–3 repülésen az űrhajósok a Starship HLS-el vagy a Blue Origin holdkompjával dokkolnának a Föld körüli pályán, mielőtt leszállnak a Holdra.
A Qubiten végigkövettük az Artemis–2 útját: az elmúlt napokban írtunk a küldetés hátteréről és az indításról, a legénység átmeneti vécéproblémájáról, az őket Hold felé indító kulcsfontosságú rakétamanőverről, bemutattuk a Földről készült első fotókat az Orion fedélzetéről, írtunk arról, hogy félúton járnak az űrhajósok a Hold felé, beharangoztuk a Hold megközelítését, beszámoltunk a Hold melletti történelmi elhaladásról, és a közben készült lenyűgöző felvételekről.









