A Fidesz és a holdudvara Eckü heréjével tölti a kampány utolsó napját

Egy nappal a választások előtt a Fidesz legfőbb témája a Hősök együttes rappere, Eckü heréje. Hogy ez mit árul el az állampárt kampányáról és választási esélyeiről, azt majd megfejtik a szakértők, de az tény, hogy elárasztják a közösségi médiát a reakciók azzal kapcsolatban, hogy Eckü péntek este a Hősök terén rendezett Rendszerbontó Nagykoncerten azt kiabálta a mikrofonba:

Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére!

Sőt, egy herefogós mozdulat kíséretében még azt is hozzátette egyebek mellett, hogy

Keresett a rém! Milyen rém? A herém!

Több se kellett a kormánypártnak, és minden csatornán nyomni kezdte a példátlan gesztust. A közmédia – amely egyébként be se számolt a százezres nagyságrendű közönséget vonzó eseményről – már péntek este világgá kürtölte Eckü heréjét, szombaton pedig teljes kapacitással fordult rá a témára a Fidesz minden beszélő feje.

A kormánypártok észak-pesti képviselőjelöltje, Németh Balázs például a videójában azt állította, több olyannal is találkoztak, akik azt mondták, eddig bizonytalanok voltak, de a tiszás heremutogatás után úgy döntöttek, inkább a Fideszre szavaznak. Ehhez azért hozzátartozik az is, hogy Németh egy olyan alternatív univerzumban él, ahol a DK jelöltje több szavazatot kap a Tiszánál.

„Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék!” – a megszólított Gulyás Gergely ezzel a kommentárral osztotta meg a videót, míg Kovács Zoltán arra reagált, hogy Eckü azzal is fenyegetőzött, hétfőtől ő tartja majd a kormányinfót. Ókovács Szilveszter pedig azzal vette védelmébe Gulyást, hogy az benne a rém idegesítő, hogy nehéz belekötni.

A legviccesebb kétségtelenül a Fidesz popzenész holdudvarának reakciója: Tóth Gabi az Instagram-videójában arról beszélt, hogy

„drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén, megszégyenítve, megszentségtelenítve azokat a történelmi alakokat, akik tettek azért, hogy ez az ország legyen.”

Másoknak a friss Kossuth-díjas, Pataky Attila jutott az eszébe, aki az emlékezetes színpadi kirohanásában sokkal súlyosabb stílusban ment neki egy a közönségből dobálózó fiatalnak. Igaz, ezeket a szavakat nem Gulyás Gergelynek szánta.

És ki ne maradjon a sorból Orbán Viktor kedvenc sportújságírója, Szöllősi György sem:

Született már feljelentés is, természetesen az ország első számú feljelentője, Tényi István tollából, aki szeméremsértés miatt kezdeményez hatósági eljárást Ecküvel szemben.


Forrás

Érdekességek

Iran war makes things personal for veteran candidates

Lejárt lakcímkártyával riogató átverős e-mailek terjednek a választással kapcsolatban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF375.41Ft
11 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Apr 2026 17:20 UTC
Latest change: 11 Apr 2026 17:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.17Ft
11 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Apr 2026 17:20 UTC
Latest change: 11 Apr 2026 17:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek