Melyik felmérés hiteles? Melyik fideszest kedvelik leginkább a tiszások? – Török Gábor kérdéseit is feltettük kutatásunkban

Mindössze a válaszadók 8 százaléka gondolja azt, hogy kizárólag a kormánypárti közvélemény-kutatók adatai megbízhatók, miközben négy és félszer ennyien, 35 százaléknyian ítélik hitelesnek a kormánytól független intézetek méréseit – derül ki a 24.hu megbízásából készült kutatásból. A 21 Kutatóközpont által készített felmérésben két, Török Gábor által javasolt kérdést is feltettünk. A politikai elemző, a 24 Extra Csúcs-előfizetői számára elérhető Törökülés podcast állandó vendége vetette fel azt a kérdést is, hogy mennyire tartják megbízhatónak a válaszadók a közvélemény-kutatásokat.

visualization

A válaszok alapján nagy a bizonytalanság a felmérések megítélésében: a megkérdezettek 35 százaléka nem tudott igazságot tenni a kérdésben, 19 százalék pedig egyik közvélemény-kutatást sem tartja megbízhatónak, miközben 4 százalék mindet annak tartja (ami persze nehezen igazolható úgy, hogy a Nézőpont Intézet jelenleg 6 százalékpontos Fidesz-előnyt valószínűsít, a Medián szerint viszont a Tisza vezet 23 százalékponttal).

Török az adatokat így kommentálta:

Egy biztosan látszik: teljes a zavar a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban. Ami egyben azt is jelenti, hogy sikerült ezt a szakmát a politika mocsarába süllyeszteni, azaz finoman fogalmazva sincs általános konszenzus abban, hogy mérnek és nem manipulálnak. A közvélemény-kutatások megítélése politikai kérdés lett, politikai elkötelezettség és politikusokba vetett hit alapján olvassák ezeket a szavazók. Ami viszont jó hír: a választás majd valamennyire igazságot tesz, és bizonyos intézetek munkáját dicséri, másokét pedig megszégyeníti.

A fideszesek nemigen tudják, kinek higgyenek

Különösen érdekes ugyanakkor, hogy mennyire bizonytalanok a méréseket illetően a Fidesz támogatói: 46 százalékuk azt mondta, nem tudja, hogy mely intézetek mérései hitelesek, és csak fele ennyien, 23 százaléknyian vágták rá, hogy a kormánypártiak. 7 százalékuk pedig egyenesen a kormánytól független intézetek – a kormányoldal számára kedvezőtlen – méréseinek hisz.

Ezzel szemben a Tisza megkérdezett szavazói között nem volt, aki a kormánypárti intézetekben bízna, 69 százalékuk pedig megbízhatónak ítéli a kormánytól függetlenek kutatásait, és csak 18 százalék adott „nem tudom” választ. 10 százalékuk minden felméréssel szemben szkeptikus.

Egyedül Cser-Palkovics András kap nagyobb elismerést az árok túloldaláról

Szintén Török Gábor ötletére a fideszes szavazókat arra kérték a kutatásban, hogy nevezzék meg azt a politikust a Tisza Pártból, akiről a legjobb véleményük van. Erre 73 százalék rávágta, hogy nincs ilyen, 22 százalék pedig nem válaszolt. Mindössze 1-1 százalék emelte ki Magyar Pétert és Kapitány Istvánt, míg 3 százalék az egyéb választ adta, melyek között felbukkant Bóna Szabolcs, Rost Andrea és Ruszin-Szendi Romulusz mellett Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi, sőt, Botka László szegedi polgármester is, akik bár a Tisza jelöltjeit támogatják a választáson, nem kapcsolódnak a párthoz.

A Tisza támogatói egy picit kevésbé elutasítók az ellenoldallal. Bár 63 százalékuknak nincs kedvenc fideszes politikusa,

8 százalékuk megnevezte Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestert,

3 százalékuk Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert, és ugyanennyien Lázár János építési és közlekedési minisztert, mint akiről a legjobb véleményük van. Két százalék Varga Mihály jegybankelnök, egy százalék pedig a politikától már visszavonult Pokorni Zoltán nevét mondta. Gulyás Gergelynek, Kósa Lajosnak és Szijjártó Péternek egyszázaléknyi említés jutott.

Török Gábor ezeket az adatokat így értékelte:

Egy ennyire polarizált, megosztott, buborékokban zajló politikai versenyben nincs sok meglepetés abban, hogy a másik oldal politikusait szinte egységesen elutasítják az emberek. Ami talán érdekes: úgy néz ki, hogy Cser-Palkovics András lett az »emberarcú fideszes«, amire rá is szolgált, mert valóban ő volt szinte az egyetlen kormánypárti politikus az elmúlt időszakban, aki bátran és következetesen képviselte a saját, nem mindenben pártos véleményét.

A cikksorozat korábbi részei

A 24.hu megbízásából készült kutatás eredményeiről cikksorozatban számolunk be az áprilisi 12-ei választás előtt. Eddig írásaink:

Módszertan

A hibrid adatfelvétel 2025. március 2. és 6. között zajlott, 1200 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A 65 év feletti válaszadók politikai preferenciáját telefonos módszerrel kérdezték le a kutatók. A 21 Kutatóközpont ugyanezt a módszert használta az EP-választási méréséhez és a cikkben említett korábbi kutatásaihoz is. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet, ugyanakkor a kispártoknál a hibahatár is kisebb: egy 3 százalékos pártnál +/-1 százalékpont.

The post Melyik felmérés hiteles? Melyik fideszest kedvelik leginkább a tiszások? – Török Gábor kérdéseit is feltettük kutatásunkban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Dömötör Csaba: Amerikai republikánus képviselők kritizálják az Európai Bizottság beavatkozását a magyar választásokba

Varga Judit felbukkant, és elmondta, hogyan szavaz vasárnap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF375.43Ft
11 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Apr 2026 18:20 UTC
Latest change: 11 Apr 2026 18:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.18Ft
11 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Apr 2026 18:20 UTC
Latest change: 11 Apr 2026 18:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek