54 éve fennálló gólrekordot döntött meg a brutális Bayern-támadógépezet

A St. Pauli ellen Musiala fejesével került előnybe a Bayern, majd a második félidőben két perc alatt lezárta a nyitott kérdéseket, az 53. percben Goreztka, majd a következő támadásból Olise volt eredményes.

A góllövők közé később Jackson és Guerreiro is feliratkozott, a Bayern úgy jutott el öt gólig, hogy a bajnokságban 31 találatnál járó Kane be sem szállt. A korábbi Bundesliga-gólrekordot (101) szintén a müncheniek tartották – még az 1971-1972-es idényből.

A Real Madrid elleni BL-visszavágóra készülő Bayernnek öt körrel a vége előtt 12 pont az előnye a második Dortmund előtt, mivel a Borussia otthon kapott ki a Leverkusentől.

A Dortmund mögött a Leipzig van a harmadik helyen, amely megszenvedett a Mönchengladbachhal, de Diomande góljával végül besöpörte a győzelmet. A lipcseieknél Gulácsi Péter kispados volt, Willi Orbán viszont végigjátszotta a meccset.

Iframes not supported

A Schäfer Andrással felálló Union Berlin 3-1-re kikapott a sereghajtó Heidenheim. A magyar válogatott középpályást a 70. percben cserélték le a találkozón, amelyen a végeredményt az Újpest és a Fehérvár korábbi csatára, Budu Zivzivadze állította be.

Bundesliga, 29. forduló:

St. Pauli – Bayern München 0-5 (0-1)
Borussia Dortmund – Bayer Leverkusen 0-1 (0-1)
Heidenheim – Union Berlin 3-1 (2-0)
RB Leipzig – Borussia Mönchengladbach 1-0 (0-0)
VfL Wolfsburg – Eintracht Frankfurt 1-2 (0-2)

 

pénteken játszották:
Augsburg – Hoffenheim 2-2 (2-2)

 

vasárnap játsszák:
1. FC Köln – Werder Bremen 15.30
VfB Stuttgart – Hamburger SV 17.30
FSV Mainz 05 – SC Freiburg 19.30

 

Az állás:
1. Bayern München 29 105-27 76 pont
2. Borussia Dortmund 29 60-29 64
3. RB Leipzig 29 56-36 56
4. VfB Stuttgart 28 56-38 53
5. Bayer Leverkusen 29 59-39 52
6. TSG Hoffenheim 29 57-43 51
7. Eintracht Frankfurt 29 54-54 42
8. SC Freiburg 28 41-47 37
9. FSV Mainz 05 28 35-43 33
10. FC Augsburg 29 36-53 33
11. Union Berlin 29 33-50 32
12. Hamburger SV 28 32-41 31
13. Borussia Mönchengladbach 29 35-49 30
14. Werder Bremen 28 31-49 28
15. 1. FC Köln 28 40-49 27
16. St. Pauli 29 25-50 25
17. VfL Wolfsburg 29 39-65 21
18. FC Heidenheim 29 32-64 19

The post 54 éve fennálló gólrekordot döntött meg a brutális Bayern-támadógépezet first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Így zárta a kampányt Magyar Péter Debrecenben – Galéria

Aleksandar Vučić Orbánnak: Még ha veszítesz is, örökké hálásak leszünk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF375.07Ft
12 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Apr 2026 07:25 UTC
Latest change: 12 Apr 2026 07:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.87Ft
12 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Apr 2026 07:25 UTC
Latest change: 12 Apr 2026 07:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek