
„Lehet, hogy a mi gyűlésünk unalmasabb, de ilyen here-bere partikkal nem tudunk szolgálni, mint amivel tegnap szórakoztatták a nagyérdeműt”
– mondta Orbán Viktor a szépen kivilágított Szentháromság téren, a kampányzáró emelkedett hangulatában.

Beszéde szinte végig a százszor hallott panelek ismétléséből állt, de azért az meglepett, hogy erre a szintre megy le, mármint hogy reagál arra, hogy az ún. rendszerbontó koncerten – amit nem a Tisza szervezett – az ötven előadó egyike, egy bizonyos Eckü a tökét mutogatta és csúnyákat mondott (amiért bocsánatot kért).
A többit a Fidesz kampányát követő olvasó valószínűleg fejből fel tudná mondani:
a tét a béke, nem adjuk a pénzünket az ukránoknak, nem akarunk ukránbarát kormányt, az apa férfi, az anya nő.

Kiemelten kezelte a beszédben Orbán
- a romákat, akiknek munkát adtunk, illetve
- a fiatalokat, akiket Orbán regnálása alatt nem vihetnek el katonának (mondjuk egyik európai országban sem rángattak eddig az ukrán frontra senkit), és még kedvezményes hiteleket is kapnak.
Közepesen érdekes, és nem először hallott kitétel volt még
- a hálálkodás Amerikának, amely megmutatta nekünk, milyen fontos számunkra a nyugat,
- illetve a jóslat, hogy nehéz időszak jön a világban, igazságtalan évek jöhetnek.

De ha megvan a három millió szavazat, akkor mindent megoldunk, és kimaradunk a háborúból.
Azt is felhozta Orbán, hogy amúgy jogos igény, hogy most már a fiatalok is hadd szóljanak bele az ország vezetésébe is, akár a legfelsőbb szinteken, csak hát most válság van, nem most van ennek az ideje. Orbán szerint sajnos soha nem megfelelő a pillanat a leváltására.
Magyar Péter kampányzárójáról itt írtunk.









