Bizalom vagy bizalmatlanság? A házassági szerződés már nem a kőgazdagok kiváltsága

A közjegyzőknél kötött házassági vagyonjogi szerződéseknél évek óta stagnálást tapasztalni, de ha azt vesszük, hogy eközben az elmúlt években a házasságkötések száma folyamatosan csökkent – 2021-ről 2024-re mintegy egyharmadával –, úgy arányaiban nő a vagyonjogi tudatosság a házasok vagy házasságot tervezők körében a közjegyzőknél kötött vagyonjogi szerződések alapján – közölte a 24.hu megkeresésére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Hozzátették, a valós folyamatokat bemutató adataik nincsenek, mert a közjegyzők mellett ügyvédek is készítenek ilyen típusú szerződéseket, ugyanakkor a közjegyzők tapasztalata szerint az elmúlt évtizedekben megerősödött a középosztály, és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan kezelik vagyonukat. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy ennek a rétegnek több a vagyona, mint a rendszerváltás idején.

Ez pedig a házassági vagyonjogi szerződésekben is megmutatkozik: a tapasztalatok szerint egyre több vagyonról rendelkeznek. Egyre többen vannak azok is, akik már nem a bizalmatlanság jelének tekintik a házassági vagyonjogi szerződést, hanem azt gondolják, a szerződése megkötése segít abban, hogy ne legyen bizalmatlanság a felek, illetve szüleik között – írták.

Dr. Sávolyi Györgyi családjogra specializálódott ügyvéd ezt megerősítve elmondta, 2014 előtt nem volt ennyire körülírva a vagyonrendszer, de tulajdonképpen nem is volt rá szükség, mert vagyonuk sem volt az embereknek.

„A 90-es években a tanácsi lakás bérleti jogáról tudott volna megegyezni a legtöbb házaspár, így nem bírt a maihoz hasonló  jelentőséggel a közös vagyon megosztása sem.

Szegény ember nem köt ma sem ilyen szerződést, mert nincs mire, de ahogy több pénze van már a fiatalabb korosztálynak is, tudatosabban terveznek.

A mai 40-es korosztályú ügyfelek már rendelkezhetnek jelentős vagyonnal, akár nyaralóval, lakással, külföldi ingatlannal, cégekkel, befektetésekkel. És ők még nem is a kőgazdagok” – magyarázta.

Szalay Zoltán / Fortepan Budapest 1990.

Akinek semmije nincs, annak vesztenivalója sincs

Az ügyvéd kifejtette, a mai napig vannak félreértések a házassági vagyonjogi szerződésekkel kapcsolatban a köztudatban. A törvényes vagyonjogi rendszer ugyanis kimondja, hogy közös tulajdon mindaz, amit a felek együtt szereznek, ha másként nem rendelkeznek.

„Sokan a mai napig úgy kötnek ilyen szerződést, hogy a vőlegénynek van egy lakása, meg a menyasszonynak is, de a szerződés célja egyszerűen nem ezekre vonatkozik.

Ezek az ingatlanok igazolhatóan a felek különvagyonai, amit a házasság előtt szereztek, így válás után is őket illeti meg. Az ügyfeleket mindig megkérdezem, hogy mit terveznek a jövőre, ezt kell ugyanis rendezni a szerződésben, de ezen sokan meg szoktak lepődni” – mutatott rá.

A szerződés sokkal inkább arra való, hogy rögzítsék: ha például a pár két tagja elad két kis lakást, amiből vesznek egy nagyobbat, akkor ha majd összevesznek, ki költözik, ki marad, milyen lesz a tulajdoni arány. Ilyenkor elő lehet venni ezt a szerződést, amiben világosan le van írva, kinek mit kell csinálnia.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara álláspontja szerint a szemlélet fokozatosan változott az elmúlt két évtizedben, és egyre többen tudják, hogy a házassági vagyonjogi szerződés nem a bizalmatlanság jele, hanem sok esetben racionális döntés, amely a család érdekét szolgálja (pl. hitelfelvételnél, vagy a mozaikcsaládban élő gyerekek „egyenlősége” miatt). Valamint sokszor a vitákat is meg lehet előzni, ha előre lefektetik a szabályokat, például egy szétválás esetén, hogy ha már elválnak, az minél kevesebb konfliktussal járjon.

Tipikus példaként említették az alábbiakat:

  • Többedik házasságakor köt valaki ilyen szerződést, akkor, amikor már egyszer megégette magát, vagy pedig már jelentősebb vagyona van, és tudja, hogy ez milyen problémát okozhat.
  • Különösen akkor számít ez, ha mozaik családban élnek, azaz már az előző házasságból születtek gyerekek, akkor ugyanis a gyerekek különböző arányban örökölnek a törvényes rend szerint, ha nincs vagyonjogi szerződés.
  • Ha mindkét félnek van vállalkozása, akkor tipikusan elkülönítik a vagyont.
  • Az is jellemző, hogy ha valaki vagyonosabb családból származik, ahol mondjuk cég részesedések, nagy értékű családi vagyontárgyak, antikvitások, műalkotások vannak, akkor kötnek házassági vagyoni szerződést.
  • Az is előfordul egy hitelügylet kapcsán (ingatlanvásárlás vagy céges hitel), hogy házasság fennállása közben kötnek ilyen szerződést.
  • Egyik házasulandó fél szülei ragaszkodnak a házassági vagyonjogi szerződéshez, mert vagyonukat csak a gyereküknek szánják.

Sávolyi Györgyi szerint utóbbi a leggyakoribb, az elmúlt években ő azt tapasztalta, hogy az ügyfelei 70 százaléka szülői nyomásra kötött házassági vagyonjogi szerződést. Rendkívül gyakori, hogy a család vett egy ingatlant a gyermekének, és véletlenül sem akarja, hogy a házasság során abból kiforgassák őt.

„Sokszor előfordult, hogy csak a pár egyik tagja kezdeményezi a szerződést, a másik pedig csak belemegy. Vagyoni viszonytól függ, hiszen akinek semmije nincsen, annak vesztenivalója sincsen, miközben a másik fél a törvényi vagyonközösség által nyújtott 50-50 százalékkal nagyot bukhat. A prímet mindig az viszi, akinél a pénz van, a másik pedig végül beadja a derekát” – mutatott rá az ügyvéd.

Farkas Norbert / 24.hu Esküvői kiállítás a Papp László Budapest Sportarénában 2019-ben.

Felesleges olyat beleírni, hogy ki volt a hibás

„A gyerekek esetében nem lehet előre megmondani, hogy váláskor mennyi lesz az indokolt szükségletük. Ha teniszeznek, zongoráznak, golfoznak, annak mennyi a költsége, így lehetetlen megmondani, mit kellene a szerződésbe írni” – magyarázta. Példaként említette, hogy találkozott már olyan szerződéssel, amelyben úgy fogalmaztak, hogy válás esetén a feleségnek „a gyermekek elhelyezésére alkalmas” ingatlant biztosít a két fél, de hogy ez mikor alkalmas, hány gyerek mellett, az nem derült ki belőle, így támadható.

Sávolyi Györgyi éppen ezért határozottan szereti megírni a szerződéseket, így olyan megfogalmazásokat sem használ, hogy „ki volt a házasság megromlásában a hibás”, mert azt sem lehet kívülállóként megállapítani. Ehelyett érdemes konkrétabban fogalmazni, mint hogy az egyik fél „vállalja, hogy a kereset benyújtásától számított 60 napon elköltözik”, vagy javasolt a különvagyonuk értékének tulajdonai arányait meghatározni, hogy a vagyonelosztás is gördülékeny legyen.

A készpénzvagyont is érdemes rögzíteni benne, mert attól, hogy egy házaspárnak nincs közös bankszámlája, szerződés nélkül minden saját számlán tartott összeg is közös vagyonnak minősül. A felek kijelenthetik azt is, hogy egy bizonyos összeg kit illet meg váláskor, mert azt mondjuk az egyikük szüleitől kapták készpénzben.

A MOKK szintén azt hangsúlyozta lapunknak, hogy a vagyonjogi szerződésben érdemes nemcsak általánosságban rendelkezni a vagyon elkülönítéséről, hanem konkrétan, értékükkel együtt megjelölni a szerződéskötéskor már meglévő, különvagyont képező vagyontárgyakat, hogy ne lehessen vita tárgya egy szétválás esetén.

A közjegyzők tapasztalata szerint egyébként ingatlanok mellett főleg értékpapírokról, céges üzletrészekről, nagy értékű járművekről, műalkotásokról rendelkeznek a szerződésekben. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik az apró részletkérdések szintjéig szabályozzák vagyoni viszonyukat: például ki fizeti a közös ingatlan rezsijét, ki állja a közös nyaralásokat, vagy milyen arányban törlesztik a közös lakáshitelt.

Sávolyi Györgyi figyelmeztetett, hogy talán a cégek esetében van a legnagyobb jelentősége a vagyonjogi szerződésnek, hiszen a cég vagyoni értékének meghatározása, a tagsági viszonyok rendezése nehezen kezelhető jogi eszközökkel, a cégben ténylegesen tevékenyen részt vevő fél feltétlenül előnyösebb helyzetben van .

Akkor van baj, ha a közös vagyont közben felélte a házaspár

Sávolyi Györgyi nem szokta vállalni a felek képviseletét, ha a felek eljutnak válásig, és ő írta a vagyonjogi szerződést, mert olyan nem történhet meg, hogy kétfelé játszik egy ügyvéd. Ilyen esetekben a mediátorok közvetíthetnek a felek között.

Dr. Czvikovszky Nóra és dr. Pörzse Tamás ügyvédek, a válásmásképp.hu alapítói a 24.hu-nak arról beszéltek, hogy ha rendelkeznek a felek házassági szerződéssel váláskor, az lényegesen leegyszerűsíti és megkönnyíti a a válást. Ez mediátori szempontból is ugyanúgy elmondható, mivel ilyenkor a házassági vagyonjogi szerződésből kell kiindulni, ami eleve tiszta helyzetet teremt a tekintetben, hogy mi tartozik a felek külön vagyonába, mi számít közösnek. De az is lehetséges, hogy a felek a teljes vagyonelkülönítést választották, ilyenkor minden, a házasság alatt szerzett vagyontárgy is különvagyonnak számít.

–Vagyis minden esetben egyszerűsíti, gyorsítja a folyamatot a házassági szerződés, de fontos, hogy mindenre kiterjedő és teljes körű legyen. Láttunk már olyat, ami hiányos volt és félreértésre adott alapot, ez esetben nem teljes körűen kerültek felsorolásra a különvagyoni ingatlanok, és vita keletkezett abból, hogy egy adott vagyontárgy a szerződéskötéskor a különvagyon részét képezte-e, vagy sem – fogalmaztak.

A mediátorok szerint váláskor szerződés hiányában leggyakrabban az jelent problémát, ha például az egyik fél különvagyonára már közös vagyonból építkeznek, vagy a szintén különvagyoni ingatlant a házasság fennállása alatt közösen felújítják. Ilyen esetekben szakkérdés annak megállapítása, hogy milyen arányú tulajdoni hányadot szerzett a házastárs a másik fél különvagyonából. Vagyis a különvagyonok házasság alatti növekménye, értéknövelő beruházásai, vagy a különvagyonból vásárolt új vagyontárgyak hovatartozása gyakran vet fel problémát.

Sajnos azért az is megállapítható, hogy ha kötöttek is a felek vagonjogi szerződést, akkor is nyitva maradhatnak bizonyos kérdések, mint például ha a külön vagyoni elemet a házasság fennállása alatt a felek közösen elköltik, „felélik”, akkor az elveszíti különvagyoni jellegét, és utólag nem követelhető vissza

– hívták fel rá a figyelmet.

Azt viszont kijelentették, hogy ha a felek házassági vagyonjogi szerződéssel rendelkeznek, úgy az nagymértékben befolyásolja a válás „minőségét”, jelentősen megkönnyíti azt, mivel tulajdonképpen előre rendezi a vagyonjogi viszonyokat, és ezzel elkerülhető a hosszas és rendkívül költséges bírósági vagyonmegosztási per.

The post Bizalom vagy bizalmatlanság? A házassági szerződés már nem a kőgazdagok kiváltsága first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Marics Peti visszaül a Megasztár zsűripultjába

Benedek Szabolcs: Ha Nyugaton születik, világsztár lett volna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.96Ft
26 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 12:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 12:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.45Ft
26 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 12:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 12:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »