Horn Gábor: Nem azt mondták Viktor!

Nem azt mondták, Viktor!

A Republikon Intézet osztotta meg közösségi oldalán Horn Gábor gyorselemzését arról, hogy Orbán Viktor nem veszi át mandátumát. A szöveg megértéséhez tudni kell, hogy 2008-ban, a „szociális népszavazás” estéjén Gyurcsány Ferenc árnyalni próbálta a kudarcot, az SZDSZ egykori kampányfőnökeként ő tette egyértelművé, hogy az eredmény valójában a kormányfő egyértelmű elutasítása volt.

Nem azt mondták, Feri, hanem hogy menj a picsába! Valljuk be.

Horn Gábor szerint az idei választás eredménye a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) totális morális és strukturális csődjét, azt jelzi, hogy Orbán Viktor által épített világ egyszerűen lakhatatlanná vált, az ország többsége felismerte: a rendszer nem értük, hanem ellenük van.

Az a bizonyos „lassan főzött béka”, amivé a magyar társadalmat tenni akarták, végül nem megfőtt, hanem kiugrott a kuktából, és útközben még rá is borította az asztalt a szakácsra.

Szerinte Orbán Viktor bukása erkölcsi és politikai értelemben megkérdőjelezhetetlen,

csak idő kérdése volt, mikor omlik össze a kártyavár. Az pedig, hogy a Fidesz még így is megőrizte a maga bő kétmilliós bázisát, nem a teljesítményüknek, hanem a 2014 óta intézményesített választási manipulációknak és a gátlástalan állami propagandának köszönhető. De ez a bázis már nem egy ország, csak egy tábor. Egy egyre zsugorodó, sáncok mögé szorult tábor.

Orbán Viktornak azért kellett mennie, mert az általa épített világban elfogyott a levegő.

A magyarok nemet mondtak a gyűlöletre, a kiszolgáltatottságra és a korrupcióra.

Horn Gábor szerint Orbán Viktorhoz hasonlóan menni kellett volna anno Gyurcsánynak is, legkésöbb 2008-ban, mert akkor talán nincs 2/3, nincs ez az egész rémálom. Vég azt írta: szerinte megmaradt az

akkori – önreflexió hiányos- mondat érvényessége mára is: –nem azt mondták Viktor…( de most hagyjuk a csúf szavakat).

The post Horn Gábor: Nem azt mondták Viktor! first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Még mindig nem érti

Videó: 90 méteres magasságból zuhant a föld felé a spanyol vidámparki katapult kabinja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.21Ft
26 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 14:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 14:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.45Ft
26 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 14:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 14:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »