Jimmy Kimmel leendő özvegyként emlegette Melania Trumpot, az elnök és felesége is a kirúgását követeli

Szombat este egy férfi fegyverekkel és késekkel felfegyverkezve rohant be a Fehér Házi Tudósítók Vacsorájára, miután gond nélkül átfutott a biztonsági ellenőrzőponton, illetve a fémdetektorokon – írtuk meg korábban.

A rövidesen megismételni kívánt eseményre Jimmy Kimmelt nem hívták meg, így a humorista saját, két nappal korábban vetített műsorában mondta el a tervezett beszédét, nyilvánvalóan mit sem tudva arról, hogy mi fog történni a helyszínen.

A monológban Kimmel Melania Trumpot leendő özvegyként említi, amire az elnök felhúzta a szemöldökét, és a humorista kirúgását követelte az ABC tévécsatornától. A kifogásolt mondat így hangzott:

És íme a First Lady-nk, Melania. Nézzék csak, milyen gyönyörű! Trump asszonynak olyan ragyogó az arca, mint egy leendő özvegyé!

A helyzetre Melania Trump is reagált, aki gyűlöletkeltőnek és erőszakosnak nevezte a szkeccset, ami alapvetően csak arra akart rátapintani, hogy az elnök és felesége közt huszonhárom évnyi korkülönbség van.

Kimmel a borány kirobbanása után elmondta: évek óta áll ki nyíltan a fegyveres erőszak ellen, abban pedig egyetért a First Ladyvel, hogy a gyűlöletkeltést és az erőszakot el kell utasítani. Épp ezért azt ajánlja, hogy beszélgessen erről a férjével.

The post Jimmy Kimmel leendő özvegyként emlegette Melania Trumpot, az elnök és felesége is a kirúgását követeli first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Meggyilkolták az eltűntént keresett döbröközi nőt, egy kútban találták meg a holttestét

Magyar Péter a felvidéki magyar párt elnökétől is azt kérte, az anyaországi támogatásokból ne közvetítsenek Fidesz-propagandát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.74Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 11:45 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 11:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.88Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 11:45 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 11:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »