Extrém körülmények között dolgoztatták a szegedi BYD-gyár építésekor a munkások egy részét

Uniós szinten is napirendre került a BYD szegedi beruházása, miután egy civil szervezet súlyos munkakörülményekről számolt be az építkezésen, írja a CNBC híre alapján a Portfolio.

A lap szerint az ügy az Európai Bizottság elé került, miután a China Labor Watch jelentése szerint a gyár építésén dolgozó munkások egy részét extrém körülmények között foglalkoztatták.

A beszámoló alapján több ezer dolgozó akár heti hét napot is munkában töltött, napi 12 órát meghaladó műszakokkal.

A szegedi építkezésen haláleset is történt egy darubaleset során. A mentőszolgálat adatai szerint február eleje óta tizenkétszer kellett kivonulniuk a helyszínre. A jelentés további problémákat is felvet, például a hiányos egészségügyi ellátást és azt, hogy egyes dolgozók nem megfelelő jogi státuszban dolgoztak, ami a biztosításukat is érinthette.

Ez az első alkalom, hogy egy kínai tulajdonú autógyártó európai ténykedéséhez kapcsolódó vádak az Európai Bizottság elé kerültek.


Forrás

Érdekességek

Angie Craig builds fundraising lead in Minnesota Senate primary

11 milliárd forintot szórt szét két hónap alatt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.28Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 14:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 14:44 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.41Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 14:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 14:44 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »