Magyar: A Tisza nem szavazza meg Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének

„Előre jelzem, hogy a TISZA nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének a magyar érdekeket eláruló Szijjártó Pétert” – írta Facebookon Magyar Péter leendő miniszterelnök, hozzátéve: várják a Fidesz új jelöltjét.

Magyar még az egyeztetések kezdetekor javasolta azt, hogy minden frakciónak legyen parlamenti alelnöke.

Közben folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások, kedden a pártok a legfontosabb szervezeti és működési kérdésekről egyeztetnek – írja az MTI. A megbeszélések fontosabb témakörei a következők:

  • a mandátumigazolás előkészítése,
  • az esküokmányok aláírásának menete,
  • az alakuló ülés előkészítése,
  • az ülésrend meghatározása,
  • a tisztségviselők megválasztásának előkészítése,
  • az Országgyűlés bizottsági rendszerének kialakítása, külügyi és diplomáciai testületeket érintő kérdések.

Sulyok Tamás köztársasági elnök május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését. Házelnöknek Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza, ő a párt alelnöke. A frakciót Bujdosó Andrea vezeti majd, ő eddig a párt fővárosi frakcióvezetője volt. A 44 fős Fidesz-frakciót Gulyás Gergely távozó Miniszterelnökséget vezető miniszter, míg a KDNP nyolcfős képviselő-csoportját Rétvári Bence, a Belügyminisztérium eddigi parlamenti államtitkára vezeti, a Mi Hazánk frakcióvezetője továbbra is Toroczkai László pártelnök lesz.

Az alakuló ülést előkészítő múlt heti tárgyalásokon a pártok a bizottsági struktúrában már megállapodtak, hat bizottságot vezethet majd az ellenzék. Az országgyűlési bizottságok a mindenkori kormányzati struktúrához igazodnak, a Tisza-kormányban várhatóan 16 minisztérium lesz. A most záruló parlamenti ciklusban tizenhat parlamenti bizottság működött, a Tisza Párt húsz felállítását javasolta, köztük a társadalmi részvételiséggel foglalkozó, illetve a digitalizációs és technológiai bizottságét.


Forrás

Érdekességek

Grindr is on the political rise

Fordulat: 23 évvel a történtek után bűnösnek vallotta magát a Run DMC-s Jam Master Jay harmadik gyilkosa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.48Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 15:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 15:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.29Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 15:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 15:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »