Százmilliárdok zúdulhatnak Budapestre, uniós pénzből tűnhet el a hírhedt felüljáró is a Nyugati térről

Eddig 300 milliárd forintnyi fejlesztésről volt megállapodás, a kormányváltás nyomán azonban több mint 700 milliárdnyi elérhető uniós forrásra számít a Fővárosi Önkormányzat a 2021–2027-es programozási ciklus és a helyreállítási terv keretében, írja a 24.hu. Ez akkor történhet meg, ha a tervezett projekteket sikerül elfogadtatni az Európai Bizottsággal.

A 300 milliárd forintnyi uniós támogatás elvileg két éve rendelkezésre áll, ebből az összegből azonban Budapest eddig csak keveset látott. Két megkötött támogatási szerződés jött létre, összesen 56 milliárd forint értékben, ami „nevetséges összeg a 300 milliárdhoz képest”, mondta a lapnak Karácsony Gergely főpolgármester.

Szakapparátusi és uniós szinten is jóváhagyott fejlesztésekről van szó, amelyek Budapest vezetése szerint „nyilvánvalóan politikai alapon lettek blokkolva” az EU-s pályáztatás folyamatát támogató minisztériumi irányító hatóságok, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium révén.

A 300 milliárdból a főpolgármester közlése szerint

  • 178 milliárd forintot költenének közlekedésfejlesztésre,
  • 50 milliárdot szánnának köztérfejlesztésre,
  • 38 milliárdot fordítanának árvízvédelemre és vízgazdálkodásra,
  • 34 milliárd esélyteremtő fejlesztésekre, lakhatásra és szociális szolgáltatásokra menne.

Áprilistól ugyanakkor teljesen új politikai helyzet állt elő, így most már nem csak a kohéziós források kerülnek fókuszba, megnyílhatnak az Orbán-kormány számára eddig hozzáférhetetlen uniós helyreállítási alap, az RRF pénzforrásai is. Ehhez rövid időn belül, 2026 nyaráig meg kellene állapodnia az új kabinetnek az Európai Bizottsággal, melynek érdekében – mint arról a 444 is több alkalommal írt – a formálódó Magyar Péter-kormány tagjai a leendő miniszterelnökkel az élen intenzív tárgyalásokat folytatnak.

A Fővárosi Önkormányzat összeállított egy projektlistát, amelyet teljes mértékben az RRF céljaihoz illőnek találtak. Ez egy több mint 600 milliárd forintos beruházási csomag lenne. A fejlesztési keret átfedésben van a 300 milliárdos kohéziós csomaggal, írja a 24.hu, lehetnek projektek, amelyeket az operatív programok helyett az RRF-ből kellene megcsinálni. A két csomag együttesen több mint 700 milliárd forintot tenne ki.

A főpolgármester meg is nevezett néhány projektet, amire ezeket a támogatásokat költenék:

  • a főváros körülbelül száz új villamos beszerzését tartja szükségesnek;
  • az önkormányzatnak van koncepcióterve a Népliget rekonstrukciójára, engedélyes terve a Városháza park megújítására, illetve tervezési koncepciója számos más kiemelt zöldterület megújítására;
  • a kohéziós alapokból finanszíroznák a budai fonódó villamoshálózat bővítését, míg az RRF-ből jöhetne létre a pesti fonódó villamoshálózat fejlesztése, melynek nyomán többek között eltűnne a hírhedt felüljáró is a Nyugati térről;
  • a legnagyobb léptékű városfejlesztési program a Rákosrendező-projekt lenne.

Forrás

Érdekességek

III. Károly brit király az Egyesült Államokba látogatott, a Kongresszusban is felszólal majd

Laár András újra a régi, de nem kér a KFT tagjaiból

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.8Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 19:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 19:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.68Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 19:50 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 19:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »