A vesztegetéssel gyanúsított Sára Botond főispán lakásán is házkutatást tartottak, a korrupciós bort keresték

A fideszes Sára Botond fősipán a 24.hu-nak elismerte, hogy az ő lakásán is házkutatást tartottak abban a korrupciós ügyében, amit koncepciós ügynek tart. Azt a két üveg, összesen 70 ezer forint értékű bort keresték nála, amit a gyanú szerint megvesztegetésként kapott. Sárát emiatt vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsítják.

Mi volt Sára ügye?

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó – vagyis vendégmunkásokat importáló – kft. ügyvezetője úgynevezett „minősített foglalkoztatói” státuszt szeretett volna szerezni a cégének. Ennek az az értelme, hogy aki minősített foglalkoztatónak számít, az sokkal egyszerűbben tud tartózkodási engedélyt intézni az általa behozott külföldi munkavállalóknak. Ez egyébként az a cég, amelyiknek az ügyeiben Orbán Áron, a bukott miniszterelnök testvére is érintett a telexes Dezső András korábbi, pompás tényfeltáró cikke szerint.

Az ügyészség szerint az ügy gyanúsítottai a következő tervet eszelték ki: korrupciós kapcsolatba lépnek a döntésre jogosult vezetővel, hogy az ő révén mindenképpen elérjék az áhított minősített foglalkoztatói státuszt. Ez a vezető volt Sára.

2023 második felében egy közvetítőn keresztül a kormányhital irodhelyiségében találkozót szerveztek, Sára pedig az ügyészség szerint „arra utasította az ügyben eljáró hivatalos személyeket, hogy vegyenek részt a megbeszélésen”. Ami eredményesnek bizonyult: a kft nem sokkal később megkapta az áhított besorolást, határozatlan időre. A felek, vagyis Sára és a munkaerőkölcsönzők, ezután többször találkoztak egymással. A gyanú szerint ilyen alkalmakkor fogadta el Sára a jogtalan előnyért cserébe a két üveg drága bort az ügyészség szerint. Ez vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének minősül. Ilyen esetben a törvény szerint nem az ajándék értéke, hanem az ajándékozás, illetve az elfogadás mögött rejlő szándék számít.

A fideszes főispán szabadlábon védekezik.


Forrás

Érdekességek

Nyitás előtt egy héttel lemondott a Velencei Biennálé zsűrije, akik értékelni sem hajlandók izraeli művészeket

A Jóbarátok sztárjai még mindig évi 20 milliót keresnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.34Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 09:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 09:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.26Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 09:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 09:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »