„Tiszteletben kell tartani minden véleményt, kivéve, ha az egy szar vélemény” – a PSG-edző beszólt azoknak, akik lehúzták az 5-4-es BL-elődöntőt

A kilencből ötöt szerzett a címvédő PSG, amely így soványka előnyből várhatja a szerdai, müncheni visszavágót.

Azok, akik a taktikus fuballt szeretik, bizonyára fanyalogva nézték, hogy a két csapat mindent feltett a támadójátékra, és ennek egy bődületes gólfesztivál lett a vége.

Luis Enrique nyersen fogalmazott

A pénteki sajtótájékoztatón Luis Enriquét, a párizsiak edzőjét arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy voltak, akik kritizálták a két csapatot az elődöntő első felvonása után.

„Általában tiszteletben kell tartani minden véleményt, kivéve, ha az egy szar vélemény. Vannak, akik szeretik ezt a fajta futballt, a többség ilyen, és én is ebbe a táborba tartozom, és vannak, akiknek nem tetszik. De nem foglalkozom ezekkel a véleményekkel. Azt láttuk, hogy azok, akik szeretik a futballt, élvezték a meccset, és ez a lényeg” – nyilatkozta Luis Enrique, aki eddig összesen tíz trófeát nyert a PSG-vel.

A hétvégi bajnokiról nem is kérdezték

Ebben az idényben meglehet a 11. és a 12. is, hiszen a BL-ben két meccsre van az ismétléstől a csapata, a bajnokságban pedig négy körrel a vége előtt hat pont az előnye a második Lens-szal szemben. A müncheni visszavágó előtt a PSG a Lorient ellen játszik, és Enrique finoman odaszúrt egyet az újságíróknak, amiért csak a Bayern elleni párharcról kérdezték, és nem is került szóba az aktuális bajnoki.

Hogy Pep Guardiola, a Manchester City edzője mit gondolt a BL-történet egyik legemlékezetesebb meccséről, arról itt írtunk.

The post „Tiszteletben kell tartani minden véleményt, kivéve, ha az egy szar vélemény” – a PSG-edző beszólt azoknak, akik lehúzták az 5-4-es BL-elődöntőt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

Hankó Balázs a fideszes holdudvar kifizetéséről: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.11Ft
02 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 07:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 07:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.82Ft
02 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 07:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 07:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »