Megcsípte egy szúnyog a 12 éves Bélát, térdtől lefelé lebénult a lába

Egy 12 éves fiút fél éve kezelnek az egyik fővárosi kórházban, miután lebénult egy, a rovar által terjesztett vírustól – derült ki a Blikk riportjából. Bélát egy szúnyogcsípésből származó vírusfertőzés miatt kezelik, ami gerincvelő-gyulladást okozott és mindkét lábát lebénította.

A nyugat-nílusi láz szúnyogcsípéssel terjed, és Magyarországon is jelen van, bár a fertőzések 80 százaléka tünetmentes, az esetek 1 százalékában súlyos következmények, akár bénulás is kialakulhat.

Béla édesanyja, Györgyi úgy emlékezett vissza a történekre: Bélát egy szúnyog csípte meg, ami akkor talán fel sem tűnt neki. Csakhogy nem sokkal később beütött a baj, ugyanis a versenyszerűen sportoló fiúnál hirtelen ijesztő tünetek jelentkeztek. Bélának térdtől lefelé lebénult a lába. Ezután napokig feküdt az intenzív osztályon, majd a Bethesda Gyermekkórház ideggyógyászati osztályára került, ahol azonnal meg is kezdték a kezelését.

Egy banális szúnyogcsípés miatt kialakult vírusfertőzés miatt Béla mindkét lába lebénult. A fertőzés mögött gerincvelő gyulladás állt

– mondta el a kórház közösségi oldalára feltöltött videóban Jakus Rita gyermekneurológus főorvos.

A rehabilitáció már a kezeléssel párhuzamosan elindult és immár fél éve tart. A fiúnak még lábmerevítőt kell húznia, a rehabilitációs foglalkozásokon tiszta erőből tekeri a szobabiciklit, ami egyre jobban megy neki és a tornákat is zokszó nélkül csinálja. Ma már ott tart, hogy nem csak járni, de futni is tud.

Kapcsolódó
Ezreket fertőzhetett meg hazánkban a nyugat-nílusi vírus

Súlyos betegség főleg az idősebb korosztályt fenyegeti, a következő évtizedekben azonban súlyosbodhatnak a járványok. 

The post Megcsípte egy szúnyog a 12 éves Bélát, térdtől lefelé lebénult a lába first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Viharveszély miatt három órával előrehozták a Miami Nagydíj rajtját

Donald Tusk: A NATO szétesőben van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.38Ft
03 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 May 2026 08:25 UTC
Latest change: 03 May 2026 08:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.97Ft
03 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 May 2026 08:25 UTC
Latest change: 03 May 2026 08:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »